Az esztergomi hadifogolytábor emléke

2009. július 3. 11:25

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=25214

Az Esztergom közelében fekvő Kis Strázsa-hegy környéke napjainkban a Duna-Ipoly Nemzeti Park területe, kedvelt kirándulóhely. 1914-1918 között azonban itt működött az Osztrák Magyar Monarchia egyik legnagyobb hadifogolytábora, amelynek felújított temetőit a napokban, katonai díszszertartás keretében adták át.

Hadifoglyok Esztergom mellett

Az első világháború kezdetén a csődbe ment üveggyár épületeiből kialakított, 1000 fő befogadására képes gyakorlótáborban a frontra induló katonák kiképzése folyt. Mellettük kapott elhelyezést 600 civil internált, a szembenálló államok Monarchiában élő polgárai, akiket megfigyelés és igazoló eljárás után, többnyire elbocsátottak. Augusztus végén érkeztek az első orosz és szerb hadifoglyok, akiket kezdetben szintén a táborban, később pedig a gyakorlótéren, szögesdróttal bekerített területeken helyeztek el. A számuk hamarosan 10 ezer fölé emelkedett, de még élt a bizalom a háború gyors befejezésében, így az ideiglenes megoldás is elfogadhatónak tűnt. A tél közeledte azonban jelezte, hogy tartós megoldást kell találni. A szerbeket két cirkuszsátorban, az oroszokat pedig maguk építette földkunyhókban helyezték el.

Az összezártság és a siralmas egészségügyi viszonyok között 1914 szeptemberében kolera, majd a következő év tavaszán tífusz járvány pusztított. A tábor orvosa, dr. Fonyó János emberfeletti küzdelmet folytatott a megfékezésükre, hiszen félő volt, hogy a polgári lakosságra is átterjedhet a betegség. A leghatékonyabb módszer az elkülönítés volt. A szerbek jelentős részét Nagymegyerre és Jánossomorjára szállították, a beteg katonákat pedig a tokodi bányatelep épületeibe. Ezek valóságos haláltáborok voltak, ahonnan csak ritkán volt visszatérés.

A tábor első temetőit a járványok áldozatai töltötték meg. A Strázsa-hegy lejtőjén kialakított 1-es temető volt a tábortól legtávolabb, de éppen ezért hamar felhagytak a használatával. Itt heten nyugszanak a mára már jelöletlen sírokban. A 2-es számú temető a sport repülőtér út felöli oldalán volt. Ezt a terület planírozása során 1941-ben megszüntették és a 157 maradványt áttemették. A 3-as temető a Kis-Strázsa hegy déli oldalán húzódó dombgerincen volt a Kolera-tábor közelében, 31 sírral. Az első nagy járványok áldozatait nem ide, hanem a közelében fekvő 4-es temetőben helyezték nyugalomra. Itt 560 névtelen katona került a tömegsírokba. A temetőt később is használták és még az őrszemélyzetből is került ide 50 népfölkelő. Összesen 1659-en kaptak itt végső nyughelyet. Az 5-ös temetőt, ami a gyakorlótér északi oldalán volt, a későbbi homokbányászás megsemmisítette a 98 maradványt.



A 6-os számú temető az Esztergom-Dorog-Tát vasúti kereszteződés háromszögének közepén álló magányos sír volt, amely egy ismeretlen orosz katonát fogadott magába. A 7-es temető a Strázsa-hegy déli lejtőjén húzódik, napjainkban ez a legismertebb hadifogoly temető, melynek rendbehozatalára több kezdeményezés volt. 1538 orosz, szerb, olasz és román hadifogoly találtak itt végső nyugalmat. Két orosz tiszti sírt már annak idején sírkővel jelöltek. Ezek közül napjainkra csak Florov kapitányé maradt meg. Az utolsó négy temető az elkülönítőnek használt tokodi bányáknál feküdt. Az egyikben 700 ismeretlen szerb és orosz fogoly nyugszik tömegsírokban. A nyilvántartások tanúsága szerint a tábor lakó közül összesen 4400-an vesztették életüket.

A tábor létszámáról több becslés jelent meg. Az egyik szerint a háború négy éve alatt közel 2 millió hadifogoly fordult meg is és az állandó létszám elérte a 100 ezret. Reálisabb becslések szerint összesen volt 100 ezer fogoly, az állandó létszám pedig 30 ezer körül mozgott. A levéltári források szerint a kerítések között 1914 decemberében 4787 hadifogoly és 605 internált, 1916 januárjában pedig 12868 orosz fogoly volt.

A halotti anyakönyv feltünteti a fogoly azonosító számát, mely szerint a legmagasabb 104 292. Az olasz foglyoknál kettős azonosító szerepel, 20 ezer körüli számokkal. Az elhunytak arányát figyelembe véve, 60 ezer orosz, 30 ezer olasz és 30 ezer szerb és román fogollyal számolhatunk. A tábor állandó létszámánál figyelembe kell venni, hogy a lakók jelentős részét, már 1915-től kiadták dolgozni a mezőgazdaságba és az ipari üzemekbe. Valószínűleg ezt jelzi, hogy 1917 elején csak 6300 orosz fogoly volt a táborban.

Temetőtörténet a 20. században

A hadifoglyok mindennapjait a szűkös ellátás és a munkavégzés jellemezte. Szabadidejükben fából készült emléktárgyakat készítettek, amit a környék lakossága vásárolt meg. A visszaélések elkerülése érdekében, csak a táborban használható pénzt bocsátottak ki. Ez általános eljárás volt, azonban Kenyérmezőn fémpénzeket is használtak, ami ritkaság volt. A néprajztudománnyal, nyelvészettel foglalkozó tudósok hamar felismerték a kiváló kutatási lehetőséget. 1915-től a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közül számos turkológus és finnugrista végzett adatgyűjtést, a cseremisz, zürjén, mordvin és grúz foglyok között. A táborban teljesített szolgálatot Aggházi Kamil, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum alapítója, 1918-ban pedig Serédi Jusztínián hercegprímás lett az olasz foglyok lelki gondozója.

1918 nyarán a tábor létszáma jelentősen felduzzadt, mivel a küszöbön álló fogolycsere miatt visszahívták a külső munkán lévőket. Az őszirózsás forradalom azután megnyitotta a kapukat. Sokan nekivágtak a haza vezető útnak, mások a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadseregben harcoltak, de a többség megvárta a későbbi hazaszállítást.



Ezt követően a tábort ismét a hadsereg használta, egyedül a temetők emlékeztettek a szomorú időkre. Az 1920-as évek második felében rendbe tették a 4-es és a 7-es temetőt, ahol halottak napján rendszeresen tartottak tábori miséket. A sírokat a Szalézi Fiúiskola tanulói gondozták 1956-tól, amikor a szovjet hadsereg vette használatba a laktanyát és gyakorlóteret, nem gondoskodtak többet a temetőről. Egyedül Florov százados sírját tartották rendben, a többi sírjel folyamatosan pusztult. Az 1970-es években elvétve még volt egy-egy kereszt a sírokon, azután azok is eltűntek. Az elhanyagolt területet lassan elborította a bozót, helyenként megjelentek a sírrablók gödrei, amiket nem tudni milyen kincsekre számítva ástak.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park megalakulásával a temető is a fokozottan védett terület része lett. A galagonya és az ecetfa szinte őserdőt alkotott, de a létezése nem merült feledésbe. 1994-ben a József Attila Általános Iskola diákjai készítettek egy pályázati anyagot a hadifogolytábor temetőjének történetéről. Ehhez kapcsolódva, Esztergom Barátainak Egyesülete tervbe vette a temető rendbehozatalát és halottak napján egy ortodox kereszt felállítását. Végül annyit sikerült elérni, hogy a százados ledöntött sírkövét visszaállították a talapzatára.

A felújításra 2008-ig kellett várni, amikor a szükséges engedélyek beszerzése után, az önkormányzat anyagi támogatásával megkezdődött meg a bozótírtás, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Honvéd Kulturális Egyesület koordinálásával, főként önkéntesek részvételével. Ezzel párhuzamosan folyt a terület felmérése, geofizikai mérőműszerekkel történő átvizsgálása és a sírszerkezet feltérképezése. A rendbe tett sírkertbe legvégül a Falvak Kultúrájáért Alapítvány fafaragói által készített nagy méretű ortodox és latin kereszt és az áldozatok neveit őrző díszkapu került felállításra, megkoronázva az addig végzett munkát.

A temető felújítását követő ünnepségre 2009. július 1-én került sor. Először a szentendrei helyőrségi zenekar eljátszotta az olasz, orosz, román, szerb és magyar himnuszt. Ezt követően Németh József alpolgármester köszöntője, majd Dr. Holló József altábornagy, a HM HIM főigazgatójának ünnepi beszéde hangzott el. A görög keleti és római katolikus egyházi szertartást után, a megjelent diplomáciai, katonai és társadalmi szervezetek képviselő megkoszorúzták a kereszteket. A megemlékezést katonai kürtjel zárta.