Megújult az ELTE Bölcsészkarának épülete
2009. július 6. 18:36 MTI
Megújult az ELTE Bölcsészettudományi karának épülete a fővárosban, a 250 millió forintos beruházással rekonstruált intézményt Hiller István adta át ünnepélyes keretek között hétfőn.
Korábban
Az 1800-as években emelt, a Gólyavár mellett elhelyezkedő műemlék épület külső rekonstrukciós munkálatai 2008 márciusában kezdődtek meg. Központi támogatásból megújultak a díszes homlokzatok, a majolika kerámia felületek, pótolták és kijavították a szobrokat és a kődíszeket. Elkészült az ipari védettség alatt álló óra, illetve óraszekrény felújítása, s megtisztítottak mintegy 4800 négyzetméter teljes homlokzatfelületet.
Hiller István köszöntőjében kiemelte: az épület most a tartalomnak megfelelő külsőt kapott, amely az ELTE-t és a városképet egyaránt gazdagítja. Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár arról szólt, hogy a "körülmények jók", az ELTE az Ajtósi Dürer sori épületekből át tudott költözni, s elkészültek a Rákóczi úti ingatlanok is. A felújítási munkálatok folytatódnak, s egy-két éven belül a Trefort kert teljes pompájában díszeleghet. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora köszönetet mondott a támogatásért, s kérte a tárca segítségét a Budaörsi úti kollégium felújításához is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap