Újabb agyagkatonákat találtak Kínában
2009. július 21. 11:11
A Kína északi részén, Hszian (Xian) tartományban dolgozó régészek az első császár sírja közelében újabb 100 terrakotta harcost, és a sereg egyik vezető tisztjét fedezték fel.
Korábban
A híres helyszínhez közeli feltárások egy hónappal ezelőtt kezdődtek el. Az ásatásokat vezető Hszu Vejhong szerint a leletek közül a legizgalmasabbnak egy most talált tiszt szobra számít, a kutatók ugyanis eddig főként íjászokat, gyalogosokat és szekérhajtókat találtak a Kínát egyesítő Csin Si Huang-ti sírjában.
Hszu szerint a tiszt négy szekér mögött, a hasán feküdt, és a most felfedezett katonákkal együtt többnyire jó állapotban volt. A kínai állami hírügynökség beszámolója szerint bár a szobor eredeti színei elhalványodtak, a tisztet eredetileg szürkés színekre festhették.
Az agyaghadsereg megtalálása, amely 1974-ben Hsziantól (Xian) 35 kilométerre keletre, kutat ásó parasztok révén került a napvilágra, a modernkori régészet egyik legnagyobb felfedezésének tartják. Az első feltárást 1978 és 1984 között mindösszesen 6 hónapig végezték, amikor 1087 agyagszoborra leltek.
A második feltárást 1985-ben indították, egy évig tartott, technikai okok miatt szüntették be. A helyszín 1987 decemberében felkerült az UNESCO világörökségi listájára, s Kína egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetességévé vált.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap