Kumorovitz L. Bernát

Édesapja, Kumorovitz Ignác lengyel földről érkezett a Felvidékre, édesanyja, Cvengross Mária szlovák anyanyelvű volt, de magyar és cipszer felmenőkkel rendelkezett. Elemi iskoláit a helybeli szlovák tanintézményben kezdte, igazán jól magyarul a lőcsei Királyi Katolikus Gimnáziumban tanult meg. 1918-ban Jászón belépett a premontrei rendbe, ahol teológiai tanulmányai elvégzése után 1924-ben pappá szentelték. 1923-26-ban a budapesti egyetemen tanult, ahol 1927-ben tört-földrajz szakos tanári, 1928-ban a leleszi konvent oklevéladó működését tárgyaló értekezésével bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1933-34-ben a Bécsi Magyar Történeti Intézet tagjaként állami ösztöndíjjal, 1938-39-ben Rómában, Nápolyban és Ravenná-ban folytatott levéltári és könyvtári kutatásokat. 1956-tól a történelemtudomány doktora. 1926-43-ban a gödöllői premontrei gimnázium tanára, 1939-43-ban a gimnázium magyar tagozatának igazgatója. 1943-49-ben a premontrei rend budapesti tanárképző intézetének (Norbertinum) tanára, egyidejűleg 1934-38-ban a budapesti egyetemen proszemináriumi előadó és tanársegéd, 1939-50-ben az egyetemes történeti intézetben fizetéstelen adjunktus, 1939-47-ben „az oklevéltan, különös tekintettel a pecséttanra” című tárgykör magántanára, 1947-51-ben címzetes nyilvános rendkívüli tanára; 1942-49-ben a budapesti egyetemi középiskolai tanárképző intézet előadója. Rendjének feloszlatása után, 1950-51-ben valamennyi tanári állását elvesztette. 1950-57-ben több intézmény (MTA Történettudományi Intézete, Országos Magyar Történeti Múzeum) számára oklevélkivonatokat és -fordításokat készített. 1957-70-ben a Budapesti Történeti Múzeumban a középkori osztály tudományos munkatársa, osztályvezetője, majd főigazgató-helyettese. 1959-től a budapesti egyetemen a Történelem Segédtudományai Tanszéken oktatott, 1963-81-ben mint címzetes egyetemi tanár.

Tudományos érdeklődése elsősorban rendje múltjának kutatására irányult. Leleszről írt munkái, a hiteleshelyek tevékenységének alapvető feldolgozásai. Szentpétery Imre tanítványaként kutatásai a történeti segédtudományok egyéb területeire, az oklevéltanon túl főként a pecsét- és címertanra terjedtek ki. Elkészítette a mindmáig egyetlen hazai pecséttani összefoglalást. Ezzel és egyéb tanulmányaival tudományos alapokra helyezte az addig csak szórványosan művelt pecséttant. A magyar címer kialakulásának négy komoly tanulmányt szentelt. A jobb megismerés végett tanulmányútjai során saját kezűleg készített gipsz pecsétmásolati gyűjteményt állított össze. Új megvilágításba helyezte a korai oklevéladást, a királyi kancellária 14-15. századi kutatásával fontos kormányzati- és jogtörténeti megfigyeléseket tett. Bekerült a Mályusz Elemér vezette, a Budapest Története Okleveles Emlékei kiadására alakult forrásfeltáró munkaközösségbe. Múzeumi pályafutása irányváltást hozott: várostörténeti kutatásai számos kérdésben hoztak új eredményeket. Foglalkozott a budai várkápolnával és a Szent Zsigmond-prépostság történetével, kitért a település fővárossá alakulásának folyamatára. Ő hívta fel a figyelmet a Pest első említését tartalmazó 1061. évi zselicszentjakabi oklevélre. Értelmezte a „medium regni” fogalmát, hazai úttörője volt a rezidenciakutatásnak. Több tanulmányban érintette Óbuda múltját. Alapvető megállapításokat tett az I. Lajos kori kancellária szerkezetével és reformjaival kapcsolatban.

A Magyar Tudományos Akadémia 1945. május 30-án levelező tagjává választotta. Az Akadémia 1949-ben történő átszervezésekor a tanácskozó tagok közé sorolták. Rehabilitációjára 1989. május 9-én került sor, majd 1990. május 21-én rendes taggá választották. A középkori magyar „magánjogi" írásbeliség első korszaka (XI-XII. század) című székfoglalója 1946. november 11-én, A magyar trikolór és a magyar államcímer múltja. (Az értekezés sorsa a tudománypolitika tükrében 1949-1989.) című 1990. november 29-én hangzott el. 1941-től a Szent István Akadémia rendes tagja volt. 1991-ben a Nemzetközi Heraldikai és Genealógiai Konföderáció emlékérmében részesült.

Fő művei: A leleszi konvent oklevéladó működése. Turul, 1928.; Mátyás király pecsétjei. Turul, 1932.; A leleszi konvent országos levéltárának története. Levéltári Közlemények, 1932.; A leleszi prépostság tagjai és hiteleshelyi személyzete 1569-ig. In: Emlékkönyv Szent Norbert halálának 800 éves jubileumára. Gödöllő, 1934.; A magyar címer hármas halma. Gr. Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve, 1934.; Az authentikus pecsét. Turul, 1936.; A speciális praesentia regia pecséthasználata Zsigmond korában. In: Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére. Bp., 1937.; A magyar királyi egyszerű és titkos pecsét használatának alakulása a középkorban. Gr. Klebelsberg Kuno Magyar Történetkutató Intézet Évkönyve, 1937.; A magyar szfragisztika múltja. In: Emlékkönyv Szentpétery Imre születése hatvanadik évfordulójának ünnepére. Bp., 1938.; A magyar címer kettős keresztje. Turul, 1941.; Audientia, praesentia. In: Notter Antal emlékkönyv. Dolgozatok az egyházi jogból és a vele kapcsolatos jogterületekről. Szerk.: Angyal Pál – Baranyay Jusztin – Móra Mihály. Bp., 1941.; A királyi kápolnaispán oklevéladó működése. Regnum, 1942-43.; A magyar kápolnaispán oklevéladó működése. Regnum, 1942-43.; A magyar pecséthasználat története a középkorban. A gödöllői Szent Norbert-gimnázium évkönyve, 1943-44., 2. jav., bőv. kiad. Bp., 1993.; Veszprémi regeszták. 1301-1387. Bp., 1953.; A magyar zászló és nemzeti színek múltja. Hadtörténelmi Közlemények, 1954-1956.; A középkori magyar magánjogi írásbeliség első korszaka (XI-XII. század). Századok, 1963., németül: Études Historiques, I. Bp., 1960.; A budai várkápolna és a Szent Zsigmond-prépostság történetéhez. Tanulmányok Budapest múltjából, 1963.; A zselicszentjakabi alapítólevél 1061-ből. Tanulmányok Budapest múltjából, 1964.; A magyar középcímer és nagycímer kialakulása. Levéltári Közlemények, 1965., németül: Nouvelles Études Historiques, I. Bp., 1965.; Idősb Erzsébet királyné építkezéseinek történetéhez. Tanulmányok Budapest múltjából, 1966.; Buda és Pest „fővárossá" alakulásának kezdetei. Tanulmányok Budapest múltjából, 1971.; Tótsolymosi Apród János küküllői főesperes kancelláriai működése. Levéltári Közlemények, 1980-1981.; Osztályok, címek, rangok, és hatáskörök alakulása I. Lajos király kancelláriájában. In: Eszmetörténeti tanulmányok a magyar középkorból. Szerk.: Székely György. Bp., 1984.; Budapest történetének okleveles emlékei (1382-1439). III/1-3. Bp., 1987-88.; A középkori magyar írásbeliség kialakulása. Századok, 1989.

Róla szóló irodalom: Érszegi Géza: Kumorovitz L. Bernát. Turul, 1992.; Bertényi Iván: Kumorovitz Bernát. Levéltári Közlemények, 1992.; Gerics József - Ladányi Erzsébet: Kumorovitz L. Bernát. Levéltári Szemle, 1992.; Kubinyi András: Kumorovitz L. Bernát emlékezete. Budapest Régiségei, 1992.; Fényi Ottó: Kumorovitz Bernát, a jászóvári premontrei kanonokrend tagja. Magyar Egyháztörténeti Évkönyv, 1994.; Bertényi Iván: Kumorovitz Bernát, a heraldikus. Magyar Egyháztörténeti Évkönyv, 1994.; Gerics József - Ladányi Erzsébet: Kumorovitz L. Bernát professzor és a diplomatika. Magyar Egyháztörténeti Évkönyv, 1994.; Borsodi Csaba: Kumorovitz L. Bernát műveinek bibliográfiája. Magyar Egyháztörténeti Évkönyv, 1994.; Spekner Enikő: Kumorovitz L. Bernát. In: Magyar múzeumi arcképcsarnok. Főszerk.: Bodó Sándor- Viga Gyula. Bp., 2002.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Anno

• A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
• Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
• A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
• Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
• Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
• Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona