Budapest története bélyegeken
2009. szeptember 14. 12:39 MTI
Budapestet és a filatéliát kapcsolja össze a Bélyegbe zárt történelem címmel, a Budapesti Történeti Múzeumban (BTM) nyílt kiállítás.
Korábban
A Magyar Filatélia Tudományos Társaság (MAFITT) december 31-ig látható tárlata negyven tabló és néhány tárlónyi különleges emlék segítségével mutatja be Budapest történelmét az 1850-es évektől napjainkig, s ezen túl a többi között szemlélteti a technikai változásokat, a világot és emberi sorsokat is.
A hagyományok őrzése a tárlat egyik célja - mondta a MAFITT elnöke a kiállítás megnyitóján. Visnyovszky Gábor hozzátette: a filatélia különleges tudomány, amely önállóan is megállja a helyét. A szervezet 20 éve alakult, hogy a bélyeggyűjtés hazai hagyományait megőrizze, rendszerezze és továbbvigye, s a jelen tárlattal igyekszik közérthetően közvetíteni a filatélia elsősorban hazai vonatkozású érdekességeit. A társaság négyévente rendez találkozókat és szalonokat, hogy a közönségnek is bemutassa, miért gyűjtik a bélyegeket, s mi az üzenetük "ezeknek a papírdarabkáknak".
Ráday Mihály városvédő úgy fogalmazott: maga a bélyeg úgy lesz fontos, hogy valamit üzennek vele, akár a kultúráról, sportról, vagy a természetvédelemről van szó, s vagyontárgy is egyben. A városvédő kiemelte: a tárlat egyik pozitívuma, hogy a képeket, bizonyos részleteket kellően felnagyítottak a szervezők. A kiállításon az érdeklődők láthatnak egyebek mellett filatéliai ritkaságokat, bélyegeket a hatvanas évekből, 1896-ban készült levelezőlapokat és levélzáró bélyegeket, vízumbélyegeket és a konzuli illetékbélyegeket, Budapest székesfőváros illetékbélyegeit, míg eredeti objektumokat a tárlókban tekinthetnek meg.
A közönség olvashat arról, hogy ki készítette el a bélyeg előtti levelek bélyegzéseinek katalógusát, s nyomon követheti, hogyan alakult a bélyegek sorsa az infláció vagy a világháborúk idején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.