2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Múzeum a Pinochet-diktatúra áldozatainak emlékére

2010. január 13. 14:15 MTI

Múzeum nyílt a Pinochet-diktatúra több tízezer bebörtönzött, megkínzott és meggyilkolt áldozatának emlékére Chilében.

Az Emlékezés és az Emberi Jogok Múzeumát Michelle Barchelet, az ország elnöke nyitotta meg, akit szintén börtönbe zártak és megkínoztak Augusto Pinochet 1973-1990-ig tartó katonai diktatúrája idején. "A múltat nem változtathatjuk meg, de okulhatunk belőle" - mondta Bachelet, aki szerint a múzeum felállítása határozottan jelzi: "az ország soha többé nem akar elszenvedni ilyen tragédiát".

A 22 millió dollárból 5600 négyzetméteren létrehozott emlékkiállítás hétfő esti megnyitása indulatos emlékeket ébresztett az elnökválasztások második fordulója előtt, amelyen a demokrácia helyreállítása óta a balközép koalíció hatalma először kerülhet veszélybe a jobboldal előretörése miatt. Az ünnepségen felszólaló perui írót, Mario Vargas Llosát, aki hasonló múzeum létrehozásán dolgozik hazájában, beszéde alatt lehurrogták, mivel a konzervatív Sebastian Pinera elnökjelöltet támogatja. A Pinera mögött álló konzervatív pártok közül kettő annak idején a diktatúrát támogatta.

Az emlékmúzeum a diktatúra foglyainak kitépett lapra írt végrendeleteit, dokumentumait, leveleit, személyes tárgyait és művészeti alkotásait vonultatja fel, összesen 40 ezer tárgyat. Szerepel annak az 1197 embernek a fotója is, akik ebben az időszakban tűntek el a titkosrendőrség ellenzékieket begyűjtő akciói során. A kiállított tárgyak között kapott helyet azt a vaságy, amelyre rákötözték a rabokat az árammal való kínzás előtt.

A 17 évi diktatúrára emlékező múzeumot egy impozáns, a Moneda elnöki palotánál is nagyobb épületben helyezték el. A Quinta Normal nevű santiagói negyedben, ahol felépítették, emeltek egy falat is, amelyre az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 30 cikkét vésték.

Az eltűntekként nyilvántartottakkal együtt összesen 3197 halálos áldozata volt a Pinochet-uralomnak, és további 30 ezret börtönöztek be és kínoztak meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár