2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fotósok a gödöllői kastélyban

2010. február 1. 10:26 Kovács Olivér

Több mint kétszáz jelentkező vehetett részt szombaton a Gödöllői Királyi Kastély látogatók elől lezárt tereiben az amatőr fotózáson. A rendezvényhez pályázat kapcsolódik, a feltöltött képek közül a Kresz Albert fotóművész vezette zsűri választja majd ki a legjobbakat.

A jelentkezők nagy száma miatt csaknem egész nap fogadták a jelentkezőket január 30-án a gödöllői kastélyban. 10-kor, 12-kor és 14 órakor is indult alkalmanként három csoport, hogy bejárja és megörökítse a megújulás alatt álló Rudolf- és Gizella szárnyat, a Lovardát, valamint a Muzsikus szárnyat. „Nagyon fontosnak tartjuk a vizuális kultúra fejlesztését, ezért örömmel adunk helyet a kezdeményezésnek” - jelentette ki Révész T. Mihály, a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója.

A fotózáshoz pályázat is kapcsolódik: a fotósok a honlap fotópályázat rovatában az erre szolgáló felületen tölthetik majd fel a képeiket. A fotókhoz szabadon hozzászólhatnak majd a műemlékem.hu-n regisztrálók, ám a legjobbakat nem a közönség, hanem a Kresz Albert Balogh Rudolf-díjas fotóművész vezette zsűri fogja kiválasztani február második felében. A három helyszínen három fődíjat, valamint egy egyéb kategóriás díjat hirdetnek majd ki. A négy legjobbnak talált fotó készítője könyvjutalmat és belépőjegyet kap a kastélytól.

További tudnivalók a fotózásról a műemlékem.hu magazinjában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár