2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megbüntették Prágát a Károly-híd felújítása miatt

2010. április 1. 14:32 MTI

Komoly pénzbírságot szabott ki Prága városára a regionális hatóság a Károly-híd felújítási munkálatai során keletkezett károk miatt.

Petra Jarosava szóvivő közölte: azért szabták ki a 3,25 millió korona (34 millió forint) pénzbüntetést a cseh fővárosra, mert világörökség részét képező, barokk szobrokkal díszített középkori híd felújítási munkálatai során nem tisztelték az építmény történelmi jelentőségét. A büntetést azt követően szabták ki, hogy örökségvédelmi szakemberek országhatáron belül és kívül is bírálták a felújítás végrehajtását.

A cseh kulturális minisztérium szerint a renoválás jelentős mértékben károsította a híd eredeti atmoszféráját. A prágai önkormányzat ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a felújításra szükség volt, mert az elégtelen szigetelés következtében a híd folyton beázott. A városi illetékesek egyelőre nem reagáltak a pénzbüntetésre, ám valószínűleg fellebbeznek majd.

A Károly-híd alapjait a 14. század első felében rakták le. A közel 650 éves építmény a prágai történelmi Óvárost köti össze a Kisoldallal és a Hradzsinnal. A felújítási munkálatok még 2007-ben kezdődtek meg. A szivárgás mellett ugyanis a szakértői vizsgálatok azt is kiderítették, hogy a híd pilléreiben kisebb-nagyobb üregek keletkeztek, számos kődarab mállik és az egész építmény helyenként mozog. A hó eltakarítására használt só pedig évtizedeken keresztül belülről bomlasztotta a kőkonstrukciót.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár