2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Múzeumban a náci terror története

2010. május 5. 11:41

Berlin közepén, a "gonoszság egykori szívében" nyitja meg kapuit május 7-én a náci erőszakszervezetek tevékenységét bemutató múzeum: a Gestapo és az SS egykori székházának helyén a náci terrort és a felejtés korszakát idézik fel.

A korábbi, Terror topográfiája című spártai kiállítást a héten megnyíló könyvtár és múzeumi anyag váltja fel, amelynek során bemutatják, hogy a Harmadik Birodalomban miként működtek ezek a szervezetek, illetve ezek emlékét miként dolgozták fel a németek a második világháború után.

A Martin-Gropius-Bau múzeummal átellenben lévő területen egykor nem csak a Gestapo épülete, és annak börtönei, hanem az SS főhadiszállása, és a Birodalmi Biztonsági Főiroda, amely a több ügynöjkég munkáját koordinálta, kaptak helyet. Az itt álló épületeket később lerombolták, és helyük a berlini fal közelsége miatt üresen maradt, egészen mostanáig, amikor egy teljesen új múzeumot építettek a helyszínre.

Az ehhez kapcsolódó tervezés már az 1980-as években megkezdődött, ám akkor a tervezési hibák és a finanszírozási nehézségek lehetetlenné tették a konkrét munkálatok megkezdését. A múzeum és dokumentációs központ végül összesen 37 millió euróba került.

A sima kockára emlékeztető múzeumot Ursula Wims német építésznő tervezte, a beruházás költsége 25 millió euró (csaknem 7 milliárd forint) volt. Az acél- és üvegstruktúra, amely mintegy lebegteti a látogatót az eredeti építmény maradványai fölött, az állandó kiállításnak, a könyvtárnak és egy multimédiás konferenciaközpontnak is otthont ad.

Az új múzeumban magyarázó fotók, pannók, dokumentumok, túlélőkkel készített hangfelvételek és számítógépes szimulációk mutatják majd be, miként zuhant Németország egy törékeny demokráciából a fasiszta diktatúrába, amelyet az állami terrorizmus gépezete tett teljessé. Ezen a helyen állították össze a III. Birodalom ellenségeinek listáit, és itt tervezte meg a hitleri rezsim az európai zsidók megsemmisítését.

A kancellária épületétől egy kőhajításnyira a náci hatalom itt összpontosította a Gestapo, az SS, valamint a rendőrségi és biztonsági erők tevékenységét 1939 és 1945 között koordináló birodalmi biztonsági hivatal vezetőit és irodáikat. Mintegy tizenötezer ember senyvedt ezen a helyen a Gestapo börtönében, ahol a rabokat rendszeresen brutális kihallgatásoknak vetették alá. Sok foglyot öngyilkosságba kergettek kínzóik. Sok más rab számára ez a börtön csak átmeneti állomás volt, mielőtt valamelyik koncentrációs táborba szállították. A múzeum látogatói láthatják a börtön rabjairól előállításuk pillanatában készített fekete-fehér személyazonossági fotókat is.

Berlinben egyre több helyen emlékezhetünk: az új múzeum alig pár lépésre található a 2005-ben megnyílt holokauszt emlékműtől, és a Zsidó Múzeumtól, és útközben át lehet kelni az egykori Checkpoint Charlie-n is.

A múzeum oldala

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP
AFP

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár