2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sikeres lett az emberiség pusztulásával fenyegető kampány

2010. június 8. 11:19 Fekete István

Csak egyszer játszották le, mégis a legnagyobb port kavaró kampányfilmnek számít az emberiség kipusztulásával fenyegető Daisy, amelynek megjelenése után két hónappal Lydon B. Johnson megsemmisítő erejű győzelmet aratott republikánus kihívója, Barry Goldwater felett.

A kubai rakétakrízis és a berlini válság közelsége miatt sok amerikai számára aktuális és reális fenyegetést jelentett a botrányos kampányfilm tartalma, amellyel Johnson mindent egy lapra tett fel: a videóval vagy óriásit bukhatott, vagy óriásit nyerhetett, s ez utóbbi jött be. A hivatalban levő demokrata elnöknek azért volt szüksége az esetleges földcsuszamlásszerű győzelemre, hogy megmutassa a választópolgároknak, Kennedy meggyilkolásával nem csupán az ölébe hullt a végrehajtó hatalom bársonyszéke.

Elnöki kampányának megszervezését két kipróbált káderre, Bill Moyersre és Lloyd Wrightra bízta, akik a DDB Worldwide reklámügynökségben találták meg a győzelem kulcsát: a cég társalapítója, William Bernbach negyven szövegírót, művészeti igazgatót és tévés producert választott ki a kampány lebonyolítására.



A kampányfilmet 1964. szeptember 7-én az NBC Monday Movie műsora alatt sugározták, s döntő faktornak számított Johnsonnak a Goldwater felett aratott győzelmében. A videó főszereplője egy Brigitte Olsen nevű kislány, aki egy madárcsiripeléstől hangos mezőn éppen egy margaréta szirmait szedi le, s közben hangosan számol – olykor rosszul, egyes számokat megismételve. Amikor a kilenchez ér, hirtelen egy férfihang hallatszik, amint az baljóslatúan egy rakétakilövés idejét számolja visszafelé.

A kamera ekkor a kislány szemére fókuszál, amely az egész képernyőt betölti, majd amikor a férfi a nullához ér, a sötétséget az atomtámadás okozta fényáradat és gombafelhő váltja fel. Ezt követően Johnson szólal meg: „Ez forog kockán. Egy olyan világot csinálunk, ahol Isten összes gyermeke békében élhet, vagy minden elsötétül. Szeretjük egymást, vagy mindnyájan meghalunk.” Majd Chris Schenken hallatszik, amint a legendás sportkommentátor a demokrata elnök mellett teszi le a voksát: „Szavazzon Johnson elnökre november 3-án. Túl nagyon a tétek ahhoz, hogy otthon maradjon.”

Az ellenkampány célja egyértelműen a nukleáris fegyver vietnami háborúban való bevetésére vonatkozó kijelentés meglovagolása volt, amelyet Goldwater lépten-nyomon hangoztatott. A videó megjelenése után azonban maga Johnson is a kritikák célkeresztjébe került, mondván, az elnök a nukleáris háború lehetőségét használta fel kampánya során.

A Fehér Házban egyöntetű volt a vélekedés, hogy a videó újbóli levetítése nem érné el a kívánt célt, különben is számos ilyen témájú kampányfilm van még a repertoárban, s Johnson sajtófőnöke, Moyers is – ellentétben az elnökkel – a film ismétlése ellen hozott fel érveket. A Daisy rögvest lekerült a televíziók kínálatából, de a különböző beszélgető műsorok és esti adások nagy terjedelemben foglalkoztak vele.

Johnson és Moyers a kampányból hátra levő két hónapban továbbra is Goldwater hibáira fókuszált, s az egész baloldal a republikánus jelölt politikai radikalizmusát kezdte ki. Megemlítették a jobboldal megosztottságát Goldwater kandidálásával kapcsolatban, valamint egy Ku-Klux-Klan-taggal történt esetet, amikor a csuklyás fiatalember egy kereszt felgyújtása közben kijelenti: „Szeretem Barry Goldwatert. Szüksége van ránk”.

Egy az elnökjelölt feleségével készített interjúra hivatkozva (amikor Hattie Josephin megemlítette, hogy Goldwater idegei a harmincas évek során a családi vállalkozás miatt kétszer is felmondták a szolgálatot) Ralph Ginzburg saját politikai lapjában minden idők leginkább áltudományos „kutatását” tette közzé, amikor több ezer pszichiátert kérdezett meg arról, vajon a republikánus honatya mentálisan készen áll-e az Egyesült Államok vezetésére. 1189-n nemmel válaszoltak, míg 657 szakember azt felelte: nincs elegendő információja a kérdés eldöntésére.

Johnson megválasztását a politikai kampányt forradalmasító DDB-n kívül többek között egy titkos Fehér Házi informális csoport is segítette („Piszkos Trükkök Minisztériuma”, „Ötórai Klub”), akik naponta kétszer üléseztek, s árgus szemekkel követték Goldwater minden apró rezdülését, majd azt jelentették az elnöknek, továbbá a republikánus elnökjelöltet támadó újságírókat kérdésötletekkel látták el. Október végére a republikánusok táborából soha nem látott mértékben kezdtek átszivárogni a szavazók Johnson oldalára. Novemberben a demokrata elnök az Egyesült Államok történetének ötödik legnagyobb arányú győzelemével, a szavazatok 61 százalékát megkaparintva maradhatott hivatalban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár