Vádat emeltek egy egykori náci táborőr ellen
2010. július 29. 13:19 MTI
Vádat emelt a németországi Dortmund ügyészsége Samuel Kunz egykori náci tábőrőr ellen amiatt, hogy a második világháborúban részt vett 430 ezer zsidó megölésében és egyéb bűncselekményekben - közölték a hatóságok. Christoph Göke ügyész elmondta, a 88 éves Kunzot a múlt héten levélben értesítették a vádemelésről.
Korábban
Kunz a megszállt Lengyelországban, Belzecben létesített haláltábor őre volt 1942 januárjától 1943 júliusáig. A férfi a harmadik helyen szerepel a náci háborús bűnösök felkutatását végző Simon Wiesenthal Központ által leginkább keresett emberek listáján.
Kunz évtizedeken át háborítatlanul élt Bonn mellett. Ügye most a szintén náci háborús bűnökkel vádolt John Demjanjuk elleni eljárás kapcsán, régi iratok tanulmányozása során került elő. A neve azért szerepel a harmadik helyen a Simon Wiesenthal Központ listáján, mert az ügyészség magasra, 430 ezerre teszi a táborban legyilkolt zsidók számát.
Kunz annak idején meglehetősen szerény helyet foglalt el a náci hierarchiában, a német igazságszolgáltatás sokáig nem is foglalkozott a hozzá hasonló táborőrök felelősségre vonásával. Klaus Hillebrand szakértő szerint az elmúlt egy évtizedben a német ügyészek új nemzedékének színre lépésével azonban megváltozott a felfogás és a törvények értelmezése, a fiatalabb ügyészek minden még élő náci gyanúsítottat bíróság elé akarnak állítani.
A német nemzetiségű Kunz Oroszországban született, a szovjet Vörös Hadsereg katonájaként a háború idején német fogságba került. Hillebrand szerint választást ajánlottak számára: vagy hadifogoly marad, vagy együttműködik a nácikkal. Kunz ez utóbbi mellett döntött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap