2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Agyműtétek obszidián szikével

2010. augusztus 11. 09:45 MTI

Obszidián-töredéket találtak török régészek a Fekete-tengeri Samsun-tartományban, Ikiztepe régészeti helyszín feltárása közben - a vulkanikus "üvegből" készült eszköz segítségével a feltételezések szerint agyműtéteket végeztek.

Az Ikiztepe régészeti helyszínt 1940-ben fedezték fel, s 1974 óta folynak itt rendszeres régészeti feltárások: az elmúlt 36 év során 11.550 műtárgy került elő.

Az első települést az i.e. 5000-4000 táján hozták itt létre, s a térség az i.e. 1700-as évekig folyamatosan lakott volt. Nagy számban kerültek itt elő bronzkori leletek - fegyverek, ékszerek, kőtáblák, de találtak kohókat is, ami azt jelzi, hogy Ikiztepe népe fontos szerepet játszott az anatóliai bányászat és fémmegmunkálás kialakulásában.

A legérdekesebb leletek olyan koponyák, amelyek egykori tulajdonosai agyműtéten estek át. Az i.e. 2300-2100-as időszakból származó nekropolisz feltárása során, amelyet a helyszín legmagasabb dombján alakítottak ki, 690 csontváz került elő, közülük kilenc koponyáját trepanálták (meglékelték). A koponyák tanúsága szerint egyébként itt bevándorló népesség élt, amely valahonnan a mai Oroszország déli részéből, vagy "Bulgária" területéről származott.

"Az idei ásatási szezonban találtuk azt az obszidián-töredéket, amelyet szikeként alkalmazhattak az agyműtétek során. A vulkanikus eredetű kőzet igen éles és higiénikus" - magyarázta az ásatásokat irányító Önder Bilgi, az Isztambuli Egyetem professzora. Mint hozzátette, a térségben nincsenek obszidián-lelőhelyek, a legközelebbi Cappadocia-tartományban van. "Kereskedelem útján juthattak Ikiztepe gyógyítói az obszidiánhoz" - jegyezte meg Önder Bilgi professzor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár