2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Konferencia a romapolitikáról

2002. november 12. 15:30

Ma a cigányok Európa rabszolgái, és ez a felvilágosodottnak mondott, a civilizáció bölcsőjének tekintett kontinens legnagyobb szégyene - jelentette ki Rajko Djuric, a Roma Unió és a Roma PEN Centrum elnöke a Friedrich Ebert Alapítvány által szervezett vasárnapi budapesti tanácskozáson.

A Lépések egy európai romapolitika irányába című konferencián a Roma Unió elnöke arról beszélt: a politikatörténetbe be nem jutott népcsoport 12 millió európai tagja az évszázadok során számos alkalommal vált üldöztetés áldozatává, jelenleg pedig a fegyveres támadásoktól a létbizonytalanságig számos veszély fenyegeti.

Mint mondta, több konvenció, nemzetközi határozat nem teljesül a romák esetében, s noha mind több döntéshozó figyel fel az etnikum problémáira, úgy tűnik, mintha a közös jövőt kezükben tartó politikusok nem törődnének a cigányság gondjaival. Véleménye szerint több más hátrányos helyzetű csoporthoz hasonlóan meg kellene teremteni a romák támogatásának speciális európai uniós rendszerét is.

Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal romaügyekért felelős politikai államtitkára annak fontosságáról beszélt, hogy a magyarországi cigányság befolyásolni tudja a politikusokat és a társadalmat a szükséges kérdésekben. Lényegesnek nevezte: a bal- és jobboldali parlamenti erők soraiban is vannak roma törvényhozók, akik közösen kell, hogy meghatározzák, milyen programok mentén kell tevékenykedni.

Peter Thelen, a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti képviseletvezetője arról szólt: 2007-ben várhatóan 6 millió roma él majd az EU-n belül, és a magát értékközösségként is felfogó unió nem engedheti meg, hogy továbbra is súlyos diszkriminációtól sújtva éljenek ezek az emberek. Hozzátette, hogy a helyzetet megváltoztató programok kezdeményezésébe, meghatározásába és megvalósításába be kell vonni a romákat is.

Gert Weisskirchen, a német törvényhozás szociáldemokrata frakciójának külügyi szóvivője - emlékeztetve arra, hogy napjainkban az élet minden területén a gazdasági szempontok kapnak prioritást - annak eldöntését nevezte ajánlatosnak, hogy miként lehet a fősodor mellett is esélyt teremtő lehetőségeket adni a romák számára.

Az új típusú válaszok szükségességéről szólva lényegesnek nevezte, hogy a többségi mellett a kisebbségi társadalom is jusson olyan helyzetbe, hogy ki tudja dolgozni saját stratégiáit. Szólt arról is, meg kell teremteni a többségi társadalom véleményének befolyásolására alkalmas párbeszédet; az emancipáció és az integráció legfontosabb eszközének az esélyegyenlőséget nevezte.
  • MTI

    Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

    Miért támogassam a Múlt-kort?

    2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
    Olvasta már a Múlt-kor
    történelmi magazin
    legújabb számát?

    kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

    Nyomtatott előfizetés vásárlása
    bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
    Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
    9 945 ft 8 990 Ft
    Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
    Az első 500 előfizetőnek.
    20 000 ft 14 990 Ft
  • Játsszon!

    Miről híresült el I. Miklós pápa?

    Történelmi adattárak

    Mi történt a szülinapomon?

    Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

    Bezár