2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Múzeum állít emléket a nürnbergi pereknek

2010. október 19. 09:01 MTI

Új múzeum állít emléket a németországi Nürnbergben a II. világháború után a háborús bűnösök ügyében zajlott pereknek; a létesítmény november 21-én nyílik meg.

Az ünnepségen Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és német kollegája, Guido Westerwelle is felszólal.

A nürnbergi bíróság 600-as termében a világháború legfőbb náci bűnöseit vonták felelősségre 1945-1946-ban. Az eljárás végén 12 halálos ítélet született, hét esetben szabadságvesztést szabtak ki, és két felmentő határozatot is hozott a nemzetközi katonai törvényszék. Ezután újabb eljárás vette kezdetét, az amerikai katonai bíróság 1949-ig további 12 pert tárgyalt a náci diktatúra magas rangú képviselőinek ügyében.

Nürnberg városa novembertől a Memorium Nürnberger Prozesse elnevezésű állandó kiállítással emlékezik a történelem e fejezetére - számolt be a német város polgármestere hétfőn. A tárlat egészen a közelmúltig, a hágai Nemzetközi Törvényszék megalakulásáig taglalja az évtizedekkel ezelőtti eljárások hatását. A kiállítás látogatói a nevezetes 600-as termet is felkereshetik. A tárgyaló mind a mai napig - hetente kétszer - használatban van. Ezeken a napokon nem lesz látogatható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár