2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Szent Grál helyét mutathatja egy rejtélyes staffordshire-i felirat

2011. február 3. 08:02 The Daily Telegraph

A legnagyobb elméket is összezavarja a shugborough-i Pásztor Emlékmű titkos felirata, amelynek megoldása 150 éve várat magára - és ellenáll az összeesküvés-elméletgyártók újabb próbálkozásainak.

A 18. századi emlékműven olvasható, nyolc betűből álló kód megfejtési kísérletei között ugyanúgy megtaláljuk a szerelmes verset, mint a bibliai idézetet; egyesek pedig úgy gondolják, hogy az OUOSVAVV (egy D és egy M betű által közrefogva) feliratot a templomosok hagyták hátra, amivel a Szent Grál helyét akarták megmutatni.

A betűsor igazi jelentése azonban csalódással érhet fel A da Vinci-kód-féle rejtély iránt fogékonyak számára – legalábbis A.J. Morton történész szerint, aki azt állítja, hogy a felirat nem más, mint egy 19. századi grafiti, amelyet Shugborough két egykori lakosa – egyébként az emlékmű készítőjének, Thomas Ansonnak rokonai – bizonyos George Adams és felesége, Mary Vernon-Venables jegyeztek fel az utókor számára.

„A 19. századig semmilyen utalás nincs a titkos kódra, ami azt jelenti, hogy ezt követően kerülhetett az emlékműre” – mondta el Morton, aki szerint Adams felesége Vernon első bárójának lánya és Edward Vernon-Harcourt york-i püspök testvére volt. Ezért valószínű, hogy a kód a M'ary 'V'enables – 'V'ernon of 'S'udbury Hall, 'V'ernon of 'D'erbyshire bárója, a becsületes Edward 'V'ernon-Harcourt és az első 'V'iscount 'A'nson of 'O'rgreave és 'S'hugborough nevét rejti.

A Pásztor Emlékmű a világ egyik legrejtélyesebb feladványának számít, többek között Dickens és Darwin is próbálta megfejteni - ámde kevés sikerrel. A Szent Grál-elmélet onnan ered, hogy az Anson-család tagjai beléptek a Sioni Zárda nevű titkos társaságba, amely a templomosok késői követőjének tartotta magát. A National Trust nem ennyire derűlátó az újabb „megfejtést” illetően, s inkább óvatosságra int: „Minden héten van öt-hat olyan ember, aki úgy gondolja, hogy megfejtette a kódot, ezért fenntartásokkal kell kezelni a legújabb elméletet is”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár