Kuruc Nap Tarpán
2011. július 20. 12:37 MTI
Történelmi színjáték, a Rákóczi-emlékévhez kapcsolódó ünnepségek, kulturális és gasztronómiai programok és zenés-táncos kuruc vigasság várja azokat, akik ellátogatnak Esze Tamás brigadéros szülőfalujában a X. Tarpai Kuruc Napra.
Korábban
A szabolcsi település híres szülötte II. Rákóczi Ferenc ezredeseként vett részt a szabadságharcban, s az ő nevéhez fűződik a szabadságharcot előkészítő tiszaháti felkelés kirobbantása. A háború 1711-es befejezése után Tarpa hajdúvárosi kiváltságot nyert el, a város első kapitánya pedig a brigadéros testvére, Esze János lett.
A szombati ünnepség tíz órakor kezdődik, amikor a településre érkezik Hidvégi-Üstös Pál, aki a fejedelem halálának helyszínétől, a törökországi Rodostóból (Tekirdag) indulva kerékpárral járja végig a Rákóczi-szabadságharc nevezetes színhelyeit. Szécsi Szabolcs polgármester kedden elmondta: Sárospatak Rákóczi-nagykövete útja során mintegy 3100 kilométert tesz meg, zarándokútjának tarpai végállomásán huszárok és lovas kurucok kíséretében vonul be a programsorozat egyik helyszínét adó Rákóczi-emlékparkba. Az érdeklődők ezt követően egy történelmi játéknak lehetnek tanúi, melyben a fejedelem fogadja Esze Tamást, majd kuruc lovas futárok érkeznek a négy égtáj felől.
A köszöntők után leleplezik a II. Rákóczi Ferenc szobra mögött található emlékművet, majd elültetik a Rodostóból és a szlovákiai Borsiból (Borsa) hozott fákat azokba a földekbe, melyeket az emlékmenet résztvevői gyűjtöttek össze a zarándokút által érintett öt országból. A kuruc napon ünnepélyesen átadják a község részére a Rodostóból indult vándorzászlót, Esze Tamás 1708-ban kelt nemeslevelét és Tarpa hajdúvárosi kiváltságlevelét, a díszpolgári címeket és emlékplaketteket, majd a Rákóczi Szövetség és a helyi Kuruc Lovas Egyesület ír alá hagyományőrző együttműködési megállapodást.
A kísérőrendezvények között megtalálható lesz a már hagyományos kuruc ízek utcája is, ahol egész nap kuruc és beregi népi ételek kóstolására adnak lehetőséget a szervezők. A programot a kézművesek utcája színesíti, ahol az érdeklődők a fazekas, kovács, bőrkészítő, csipkeverő mesterségekkel ismerkedhetnek meg. A művelődési házban Lezsák Miklós különleges tárlata bélyegek és levelezőlapok segítségével mutatja be II. Rákóczi Ferenc életútját.
A nap további részében helyi, valamint a környező települések kulturális csoportjai, a Mandala Dalszínház társulata és az Igrice Néptáncegyüttes szórakoztatja a közönséget. Este nyolctól kezdődik a Két pogány közt egy hazáért! című zenés történelmi gálaműsor Vikidál Gyula közreműködésével, majd este tíz órától másnap hajnalig egy igazi kuruc vígasságon vehetnek részt a Tarpára látogatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.