Carl Lutz, a zsidómentő
2012. április 13. 13:42 MTI
Két emléktáblát is avattak csütörtökön Budapesten Carl Lutz svájci diplomata előtt tisztelegve, aki a II. világháború alatt több ezer budapesti zsidó életét mentette meg: az arcképét ábrázoló táblát az I. kerületi önkormányzat helyezte el Lutz Táncsics Mihály utcai egykori rezidenciája falán, a másikat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) avatta fel az V. kerületi Üvegháznál, amely a háború alatt az üldözöttek rejtekhelyéül szolgált. A Táncsics Mihály utcai avató ünnepségen Tamási Judit, a KÖH elnöke rámutatott Carl Lutz humanitárius munkájának történelmi jelentőségére és felelevenítette az épület történetét is.
Korábban
Az elnök mellett az ünnepségen beszédet mondott Jonathan Knott, Nagy-Britannia budapesti nagykövete, aki Lutz munkáját, kitartását és bátorságát méltatta és kiemelte annak a munkának a fontosságát, amelyet a diplomata a II. világháború alatt a brit kormánynak végzett. Emellett köszönetét fejezte ki Vámos Györgynek, a Carl Lutz Alapítvány elnökének hagyományőrző munkájáért.
Jelen volt az emléktábla-avatáson Ágnes Hirschi, Carl Lutz nevelt lánya is, aki azokról a háborús borzalmakról beszélt, amelyeket kislányként élt át a - jelenleg a KÖH székházaként szolgáló - Táncsics Mihály utcai épületben.
Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere a diplomata bátorságát méltatta, valamint felidézte, hogy Lutz a világháborúban 56 nap alatt 147 vonatot indított el svájci vasútra szóló kollektív útlevéllel, így 437 402 magyarországi zsidót mentett meg a deportálástól, valamint 72 budapesti házra terjesztette ki a követségi védelmet.
A Budapesti Történeti Múzeumban az emléktábla-avatásokhoz kapcsolódóan kiállítás is nyílt Egy svájci diplomata Budapesten - Carl Lutz fényképei 1942-1949 címmel. Carl Lutz szenvedélyes amatőr fotós volt, a Budapesten készült képeiből rendezett tárlatot május 13-ig lehet megtekinteni.
Carl Lutz 1895-ben született a svájci Walzenhausenben. 1942 elején a budapesti svájci követség önálló osztályának vezetője lett. A II. világháború kitörése után Svájc látta el a Magyarországgal hadiállapotba került 14 ország, köztük Nagy-Britannia képviseletét. A svájci mentőakció alapját a Palesztina Hivatalba érkezett beutazási engedélyek adták. A hivatalt 1944-ben bezáratták, vezetőjét, Krausz Miklóst munkaszolgálatba hurcolták. Lutz jól ismerte Krauszt, akinél 7 ezer beutazási engedély volt.
Carl Lutz elgondolása az volt, hogy az üldözötteknek vasútra szóló kollektív útlevelet állítanak ki, ez feltételezi, hogy svájci állampolgárokról van szó. Minden kollektív útlevélbe mintegy ezer ember neve került be. A kollektív útlevelek kiadásához nagyobb hivatal kellett, így a cionista fiatalok megszerezték Weiss Artúr üvegkereskedő Üvegház nevű raktár- és bemutatótermét a Vadász utcában, ez lett a svájci nagykövetség idegen érdekek képviseletének kivándorlási osztálya. Itt működött az illegális cionista mozgalom is, amely segített összeállítani a listákat és kiadni a kollektív útleveleket.
Ezután a svájci kivándorlási osztály a budapesti zsidók menedékháza lett, először nyolcszázan költöztek be, decemberben már kétezer ember zsúfolódott össze ott pincében, padláson. Vámos György kutatásai szerint Carl Lutz a cionistákkal együtt kitalálta, hogy a betiltott Palesztina Hivatal 7800-ra nőtt beutazási engedélyét a brit mandátum területére fölhasználja és védlevelet, Schutzpasst ad ki az üldözötteknek.
A védlevelet tízezer számra hamisították is, ebből alakultak ki a "védett házak", a nemzetközi gettó, ahol összeköltöztették a családokat és hatalmas volt a zsúfoltság, de sok életet megmentett Carl Lutz akciója. Budapesten, a Vadász utcában, az egykori Üvegházban Carl Lutz Emlékszoba működik. Az épület tavaly óta műemléki védettséget élvez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap