2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A harcos királynéé lehetett a maja sírhely

2012. október 4. 15:22

Régészek bejelentették, hogy megtalálták az egyik legnagyobb maja uralkodónak, a 7. században élt harcos maja királynénak, K'abelnek a sírját. A sírhelyre az észak-guatemalai esőerdőkben levő El Perú-Waka' nevű maja város ásatása közben bukkantak rá a kutatók.

A test mellett a régészek egy kagylóhéj alakú, női karokat és fejet formázó fehér korsót találtak a sír bejáratánál. A leleten található négy írásjel arra utal, hogy az valaha K'abelhez tartozhatott. „Semmi sem bizonyított a régészetben, mivel közvetett bizonyítékokkal dolgozunk. Azonban a mi esetünkben egy faragott kő alabástromkorsóról van szó, amely K'abel tulajdonaként van feltüntetve” – fejtette ki David Freidel, a helyszínen dolgozó egyik régész, a St. Louis-i Washingtoni Egyetem kutatója.

El Perú-Waka' terei, palotái, templompiramisai és egyéb rezidenciái a klasszikus maja civilizációból (i. sz. 200-900) származnak. K'abel a királyi család tagja volt és a Kaloomte' címet viselte, amely a legfőbb harcost jelöli, s azt jelentette, hogy nagyobb hatalommal bírt, mint férje, K'inich Bahlam király, vélik a kutatók. Közös uralkodásuk az i. sz. 672-692 közé tehető.

A sírkamrában talált kerámiaedények és kőfaragványok is arra utalnak, hogy a kutatók valóban K'abel nyughelyét találták meg, csakúgy, mint a nagy piros tüskés osztriga kagyló, amely a test alsó részén feküdt. A késő klasszikus korban a waka’-i királynők rendszeresen viseltek kagylóból készült övet, amelyet a kőportrék is ábrázolnak, miközben a királyoknál mindez nem volt jellemző, magyarázták a kutatók. A maradványok vizsgálatai azt mutatták, hogy az eltemetett személy idős korában hunyt el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár