2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hajnalig dorbézolt Sztálin és Churchill

2013. május 31. 08:10

Hamar feloldódott első személyes találkozójuk alkalmával Sztálin és Churchill, bár a britek világháborús kormányfőjét enyhe fejfájás kínozta az 1942. augusztusi, féktelen italozásba átforduló moszkvai látogatás idején.

Két és fél évvel Jalta előtt, 1942 augusztusában Winston Churchill brit kormányfő és Joszif Sztálin szovjet diktátor hajnalig tartó eszmecserét folytattak egymással. A stratégiai döntések okozta feszültséget a két vezető a lehető legegyszerűbb módon vezette le: borral, sok borral.

Churchill és Sztálin vad italozásáról a brit Nemzeti Levéltár egyik titkosítás alól feloldott dokumentuma számol be, amelynek részleteit a The Daily Telegraph napilap tárta a nyilvánosság elé. Churchill és Sztálin ekkor találkoztak először szemtől szemben egymással; a moszkvai látogatás célja az volt, hogy a brit kormányfő megossza a szövetségesek terveit az észak-afrikai inváziót („Fáklya” hadművelet) illetően, és hogy tudassa a generalisszimusszal: nem lesz második front Európában.

Az esetről beszámoló Sir Alec Cadogan brit diplomata szerint a mulatozásba átforduló tárgyalás éjjel háromig zajlott. A mértéktartásáról egyáltalán nem híres Churchill állítólag enyhe fejfájásra panaszkodott, így az ártalmatlannak tűnő habzó kaukázusi vörösbor mellett döntött - olvasható a levéltár oldalán, ahol további korabeli anekdoták találhatók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár