2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egy véletlennek volt köszönhető a golyóstoll feltalálása

2013. június 10. 11:36 MTI

Hetven éve, 1943. június 10-én kapott Argentínában szabadalmi oltalmat a magyar származású Bíró László József golyóstolla, amelyet a köznyelv Argentínában ma is birónak, angol nyelvterületen biro pennek, röviden bironnak hív.

A golyóstoll elterjedése előtt töltőtollat használtak, ami a mártogatós tollat, az pedig még korábban a lúdtollat tette elavulttá; az amerikai Lewis Edson Waterman által 1884-ben szabadalmaztatott töltőtoll mintegy hatvan évig uralta az írószerpiacot. Az első golyóstollra vonatkozó szabadalmat már 1888-ban kiadták az Egyesült Államokban, s Európában is több feltaláló kísérletezett vele, ám ezek a tollak nem voltak képesek egyenletesen adagolni a tintát és függőlegesen kellett tartani őket, ami nem túl kényelmes írás közben. A golyóstoll elve egyszerű: festékkel töltött csövecske végén forgó golyó, ami ír - ennek technológiáját tökéletesítette és szabadalmaztatta Bíró László.

A feltaláló 1899. szeptember 29-én született Budapesten. Bíró 1921 és 1938 között számtalan foglalkozást űzött, egyebek közt szerkesztette a Hongrie-Magyarország-Hungary című lapot, s az 1920-as években olyan nagy nevű lapok munkatársa volt, mint a Pesti Napló vagy a Pesti Hírlap. Mindemellett egész sor találmánnyal próbálkozott, egy új rendszerű sebességváltóját meg is vette az amerikai General Motors (de nem azért, hogy gyártsa, csak hogy a konkurencia ne használhassa). A világhírnevet végül a golyóstoll hozta meg számára. Az ötletet - ki tudja, mennyire legenda - a véletlen adta: amikor íróasztalán felborult egy tintásüveg, s az ott tartott apró golyók végigszaladtak a tintán, nyomot rajzoltak az asztalra.

Bíró először nagyméretű golyót alkalmazva ládaszignáló tollat készített, később kisebb méretben, írótollként is bemutatta találmányát, de ezekben a golyók még gyakran elakadtak. A feltaláló hitt a működési elvben, s arra a következtetésre jutott, hogy az alkatrészek pontatlanok. A pontosan megmunkált és hibátlanul kialakított golyók előállításában, a további fejlesztésekben vegyész végzettségű testvére, Bíró György, Goy Andor, valamint a Kovalszky testvérek cégei segédkeztek. (A nagyüzemben gyártható golyóstoll megalkotásában nagy szerepet játszó Goy Andor nevét az 1950-es években Magyarországon közismert Go-pen márkanév örökítette meg.)

Szabadalmát Bíró 1938. április 25-én jelentette be a Magyar Királyi Szabadalmi Bíróságnál. A németek már 1939-ben átvették megoldását, és Exakt néven forgalomba hoztak egy tintával tölthető golyóstollat, de ennek hátránya volt, hogy a tinta már rövid idő eltelte után beszáradt. A fasizmus előretörése, a zsidótörvények miatt Bíró László hamarosan kénytelen volt külföldre költözni: először Párizsba, majd Spanyolországon keresztül Argentínába utazott, testvérével ott tökéletesítette az íróeszközt. A legnagyobb kihívást a megfelelő sűrűségű festék kikísérletezése jelentette, végül az öntvényrepedést jelző festék vált be, mert ez gyorsan száradt és nem koszolta össze a papírt.

Miután Bíró 1943. június 10-én szabadalmaztatta a ma ismert golyóstollat, megkezdte gyártását is. A Bíró-féle golyóstollak először a brit királyi légierő számára készültek, mert az írószerszám sem a légnyomásra, sem a repülési magasság változására nem volt érzékeny, majd az amerikai légierő is jelentkezett megrendelőként. A találmányt Argentínában Eterpen, Birome, később a cég neve után Entersharp néven hozták forgalomba, a franciák BIC néven árusították, az Egyesült Államokban kezdetben a licenc megvásárlása nélkül gyártották.

A világháború utáni árversenyben a korábbi tizedére csökkent a golyóstoll ára, de a nagy áttörést a Parker cég 1954-es színrelépése jelentette. Ők egy év alatt három és félmillió darabot adtak el a (Moholy-Nagy László által tervezett és még ma is kapható) Jotter golyóstollból, amivel ötször többet lehetett írni, mint a korábbi gyártmányokkal. A legnagyobb golyóstollgyártó a szabadalmat 1950-ben megszerző Bic francia konszern lett, napjainkra már százmilliárdnál több golyóstollat adtak el. Bár számos más tollfajta is kapható, olcsósága és könnyű használhatósága miatt a golyóstoll a legelterjedtebb, mindennapjaink elengedhetetlen kelléke.

Bíró László József választott hazájában, Argentínában olyan tiszteletet vívott ki magának, hogy születésének napja, szeptember 29. az argentin feltalálók ünnepe lett. Igazi polihisztor volt, összesen 30 találmányát jegyzik, s még közvetlenül 1985. október 25-én Buenos Airesben bekövetkezett halála előtt is tudományos munkát folytatott. A golyóstoll történetének kalandos históriájáról, a két magyar feltaláló, Bíró László és Goy Andor életútjáról, utóbb megromlott kapcsolatukról 2001-ben könyvet írt Moldova György. A végtelen vonal című kötetből kiderül, hogy az 1992-ben elhunyt Goy Andornak mindig rosszul esett, hogy a találmány inkább Bíró László nevéhez kötődik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár