Leromboltak egy 5000 éves piramist Peruban
2013. július 2. 10:31 MTI
Helyrehozhatatlanul leromboltak egy 5000 éves piramist a perui főváros térségének legjelentősebb régészeti lelőhelyén feltételezett ingatlanspekulánsok az elmúlt hét végén. A tettesek exkavátorral estek neki a hat méter magas, 2500 négyzetméter összfelületű építménynek az El Paraíso néven ismert lelőhelyen.
Korábban
A kulturális minisztérium közleménye szerint a tettesek exkavátorral estek neki a hat méter magas, 2500 négyzetméter összfelületű építménynek az El Paraíso néven ismert lelőhelyen. Miután a piramist a földdel tették egyenlővé, a helyére hulladékot szórtak, majd azt meggyújtották, vélhetően a terület teljes "megtisztítása" céljából. A 12-es szektorban lévő piramis elpusztítása után a bűnözőkből álló banda megpróbálta megsemmisíteni a lelőhelyen található másik három piramist is, de az örökségvédő aktivisták által riasztott rendőrség fellépése miatt erre már nem maradt idejük. A tettesek elmenekültek.
Az El Paraíso a legnagyobb és leggazdagabb régészeti lelőhely a főváros, Lima térségében és a perui tengerpart középső részén. Feltárása tavaly decemberben kezdődött meg, s februárban már meg is találták az első jelentősebb leletet, egy olyan tűzrakóhelyet, amely egy 4-5 ezer évvel ezelőtti vallási szertartáshoz köthető. Az itt található ősi teraszos építmények szolgáltak mintául a későbbi pre-inka, majd inka civilizációnak.
A rendőrség egy ismert környékbeli családot és egy ingatlanfejlesztő céget gyanúsít a példátlan vandalizmussal. A kulturális minisztérium figyelmeztetett, hogy a nemzeti kulturális örökség megrongálásáért 8 évig terjedő börtön szabható ki Peruban. Hasonló eset történt május közepén a közép-amerikai Belize-ben, ahol elbontottak egy 2300 éves maja piramist, amelynek romjait valószínűleg egy amerikai közút feltöltésére fogják felhasználni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap