2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Rejtélyes kettős koporsót találtak III. Richard mellett

2013. július 30. 12:04

Brit régészek végre felnyitották annak a kőkoporsónak a fedelét, amelyet a középkori angol király, III. Richard földi maradványai mellett, egy leicesteri autóparkoló alatt találtak. A titokzatos koporsó egy ólomból készült koporsót rejtett.

Mint ahogy arról többször beszámoltunk, III. Richard régóta elveszettnek hitt csontjait tavaly augusztusban, egy leicesteri parkoló alatt találták meg brit régészek. Az 1485-ös bosworth-i csatában elhunyt királyt sebtében temették el a ferences rendi Grey Friars templomban, az épületet azonban a 16. században lerombolták, így a csontokkal együtt nyoma veszett. A Leicesteri Egyetem később DNS-vizsgálatot végzett, és az eredményeket összevetette III. Richard leszármazottainak genetikai anyagával, amely során bizonyítást nyert, hogy a csontok valóban a királyé voltak.

A történelem folyamán nem túl hízelgő kép alakult ki III. Richardról, az utolsó York-királyról, akiről úgy tartják, hogy ő tette el láb alól a trónját fenyegető két unokaöccsét. A szörnyeteg, zsarnok, púpos, elsorvadt karú férfi képét ma már erős túlzásnak tartják a történészek, akik inkább úgy vélekednek, hogy III. Richard – akiről az egyetlen fennmarad képet halála után festették – a Tudor-kori propaganda áldozata lett.

A régészek több sírt is találtak III. Richard csontjai mellett, köztük a mostanit is, amelyről úgy gondolják, hogy „lakója” száz évvel az angol uralkodó előtt halhatott meg. Könnyen lehet, hogy az illető az 1356 és 1362 között elhunyt angol lovag, Sir William de Moton of Peckleton, de az is elképzelhető, hogy csontok a Grey Friars két egykori vezetőjének egyikéé, Peter Swynsfeldé vagy William of Nottinghamé lehetnek.

A külső, kőből készül koporsó 2,1 méter hosszú, egyik végén 60, a másikon pedig 30 centiméter széles, és nyolc ember kellett hozzá, hogy ki tudják emelni az ólomkoporsót. Az egyetem által kiadott közlemény szerint a leicesteri kutatók még mindig nem tudják megmondani, kit rejt az ólomkoporsó, egyelőre annyi bizonyos, hogy magas rangú személy lakozik benne, a koporsó pedig lyukas, és belekukkantva látni a halott lábát.

Az ólomkoporsót most az egyetemre viszik, ahol a lehető legkörültekintőbb módon fogják vizsgálni, nehogy a maradványokban bármi kárt tegyenek. „Egyikőnk se látott még kőkoporsóban ólomból készült koporsót. Most azon kell dolgoznunk, hogy miként lehetne biztonságosan felnyitni, mivel nem akarjuk a csontokat összetörni” – fogalmazott Mathew Morris, az ásatási terület vezetője.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár