2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ostia "multikulti" jellegéről árulkodik az ókori város temetője

2014. július 24. 12:32

Feltárták Róma kereskedelmi kikötőjének, Ostia egyik 2700 éves temetőjét, amely régészek szerint jól leképezi a település sokszínűségét.

"Ostia mindig is egy nagyon nyitott, nagyon dinamikus város volt" - fogalmazott Paola Germoni, a római Colosseum és Pompeji utáni harmadik leglátogatottabb olaszországi látványosság, Ostia Antica igazgatója. "Ami egyedülállóvá teszi, az a különböző halotti szokások egymás mellett élése: az eltemetések és a hamvasztások" - tette hozzá a szakember.

Az időszámításunk előtti 7. században az ókori Róma negyedik uralkodója, Ancus Martius (Marcius) által katonai őrhelyként alapított, majd a császárkorban Róma kereskedelmi kikötőjévé fejlődő Ostia Antica öt évszázadon át a Földközi-tenger legnagyobb kikötője volt, ott fogadták a birodalom fővárosába érkező élelmet, rabszolgákat, vadállatokat, luxuscikkeket és építőanyagot. Történelmének csúcspontján, a második század közepén a kikötőváros a Tiberis torkolatánál feküdt, és a városból kifelé, illetve befelé történő kereskedelem legfontosabb központja volt. A torkolatvidék azóta feltöltődött, így Ostia mára több kilométerre a szárazföld belsejében található.

A kikötő összesen 125 hektáron terült el, így kétszer akkora volt, mint a 66 hektáros Pompeji. Ostia kiterjedt területe a régészek szerint azt bizonyítja, hogy a Rómával majdnem szomszédos városnak kiemelt szerepe volt a birodalom kereskedelmi forgalmában. Nem véletlen, hogy Traianus császár 110-112 között nagy kikötőt építtetett Ostia tengerpartján, amelyet már szintén feltártak. Ostia nem követte a kortárs városok pusztulását: míg Róma az évszázadok során saját örökségét élte fel, és Pompejit vulkáni hamu borította be, a kikötőváros területe feledésbe merült, és a 20. századig teljesen érintetlen maradt, területén csak az 1960-as években folytattak ásatásokat.

A most feltárt terület, a Parco dei Ravennati eredetileg Ostia külvárosi része volt, s a Tiberis (Tevere) bal partján terült el. A lelőhelyet a korai császárkortól kezdődően egészen az 5. századig temetőként használták, majd ekkor Szent Aurea, Ostia mártír-védőszentjének közeli sírja köré bazilikát emeltek. A templomot a későbbi évszázadokban többször átépítették, végleges formáját Giuliano della Rovere, a későbbi II. Gyula pápa jóvoltából nyerte el. Egy másik szentet, Szent Mónikát, Hippói Szent Ágoston anyját szintén Ostiában helyezték örök nyugalomra.

A 3-4. századi sírokat a 15 ezer négyzetméteres park területén tárták fel, összesen tizenkettőt. Néhányuknál úgynevezett átoktáblákat (Defixionum tabellae) is találtak, amelyek célja az elhunytakat esetleg háborgató sírrablók távol tartása volt. "Szörnyű átkokat fogalmaztak meg a halottak védelme érdekében" - fogalmazott Germoni, hozzátéve, hogy a sírfeliratok és az átoktáblák elemzése jelenleg is tart. 

A temető közepén egy kör alakú mauzóleum áll, amely köré további sírok épültek. Germoni szerint a feltárt temető nagyszerű példája a város kulturális sokszínűségének, ugyanis a hamvasztásos temetkezések és az eltemetések egyszerre vannak jelen a nekropoliszban. Itt "szabad választásuk volt az embereknek, hogy mihez kezdjenek szeretteik tetemével: olyan szabadság, amely a kereszténység eljövetelével már nem adatott meg" - mondta Germoni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár