2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Navracsics: Európa máig nem heverte ki az első világháborút

2014. július 29. 09:19 MTI

Az első világháború olyan pusztítást hozott Európára, melyet máig nem tudott kiheverni - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este egy Balatonalmádiban tartott megemlékezésen. 

Navracsics Tibor úgy fogalmazott: az emberiség történetében először terjedt ki háború az egész világra, és "iparszerűen gyilkoltuk egymást".

Az adatok szerint a világ összes frontján több mint tízmillió katona és körülbelül 12 millió civil esett áldozatul. Köztük hatszázezer magyar katona, de elenyésző volt a hazai civil áldozatok száma, mert honvédeink megvédtek minket attól, hogy hazánk területén egy orosz és egy román betörést leszámítva frontvonal legyen - tette hozzá a miniszter.

Navracsics elmondta: mind a mai napig kétséges, hogy az első és a második világháború valóban elválasztható-e egymástól, vagy a második világháború csak egy negyedszázados fegyverszünet utáni újrakezdése volt az első világháborúnak.

A miniszter kitért arra, hogy a hadviselő felek között "mi, magyarok voltunk azok, akik nem akartak háborút, mintha megéreztük volna, hogy ez a háború az általunk addig ismert Közép-Európa végét jelenti, és elhoz egy új korszakot". A békés együttműködést felváltotta a nemzetiségi bizalmatlanság: a gyűlölködés, a jogok megtagadása, a területi kicsinyesség és az egymás elleni uszítás - fűzte hozzá.

Emlékeztetett, "nekünk, magyaroknak az első világháborúból a békerendszer maradt örökségül, amely álnemzeti államokat hozott létre, mint például Csehszlovákia, Jugoszlávia". Azt próbálták elhitetni, hogy ezek a valódi nemzetállamok, szemben az Osztrák-Magyar Monarchiával - mondta a miniszter, megjegyezve, hogy a monarchia a valódi nemzeti integráció lehetőségét biztosította. Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy az első világháború nem csak a tragédiát hordozza: a magyarság felfedezhette magában az újrakezdés méltóságát.

Az első világháború után ilyen mélyről nemzet még nem kezdett: elveszítette területének kétharmadát, ásványkincseit, a fővároson kívüli jelentős nagyvárosait és egyetemeit. Mindezek után az ország a két világháború közt nemcsak politikailag stabilizálódott, de gazdaságilag is ismét emelkedő pályára állt, hogy aztán a második világháború hosszú időre, 50-55 évre tönkretegyen ismét mindent - fejtegette a miniszter.

"Száz éve indultunk el azon az úton, amelyről visszafordulni már nem tudunk, így meg kell találnunk azt az utat, ami előre visz bennünket, amely lehetővé teszi, hogy meghaladjuk a két világháború pokoli örökségét" - mondta Navracsics Tibor.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár