2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az eddig véltnél korábban élhettek az első emberek

2015. március 5. 09:59 MTI

Az eddig véltnél mintegy 400-500 ezer évvel korábban, 2,8 millió évvel ezelőtt is élhettek már emberek egy Etiópiában nemrég talált lelet szerint.

A 2,8 millió éves, öt ép fogat tartalmazó állkapocscsontot 2013-ban találták az Etiópia északkeleti részén húzódó Afar-medencében, 64 kilométerre attól a helytől, ahol 1974-ben az Australopithecus afarensis fajhoz tartozó Lucy csontjait is kiásták. "Bár valószínűleg új fajjal van dolgunk, még további anyagot várunk, mielőtt véglegesen elnevezzük" - mondta Brian Villmoare, a Nevadai Egyetem antropológusa, a Science című tudományos folyóirat honlapján publikált kutatás egyik vezetője.

A most élő emberfaj, a Homo sapiens körülbelül 200 ezer évvel ezelőtt jelent meg, de a Homo (ember) nembe tartozó több faj is megelőzte. Eddig a nemhez tartozó legkorábbi ismert lelet - azaz az első ismert ember - 2,3-2,4 millió éves volt, és a Homo habilis (ügyes ember) fajához tartozott. Ha a most talált leletről bebizonyosodik, hogy szintén egy emberé, az azt jelenti, hogy az első emberek már 2,8 millió évvel ezelőtt megjelentek, ráadásul feltehetően egy eddig ismeretlen fajhoz tartoztak.

Az állkapocscsont anatómiája szoros kapcsolatot mutat a későbbi korokból származó embercsontokkal. A fogak alakja és az állkapocs arányai például a korai emberekére emlékeztet, szemben a korábbi, majomszerűbb Australopithecusszal. Az áll lejtésében ugyanakkor még van valami Lucyéból.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár