2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

"Elveszett" Picasso került elő Olaszországban

2015. március 27. 17:33 MTI

Egy 15 millió eurót érő, "elveszett" Picasso-képet foglaltak le a hatóságok Olaszországban. A Violin et bouteille de Bass című festményt egy nyugdíjas képkeretező birtokolta 36 éven át, állítólag anélkül, hogy tudta volna, kinek az alkotása.

Az 1912-ben, a mester kubista korszakában keletkezett festményt pénteken Rómában mutatták be az olasz hatóságok, együtt egy nyolcmillió euró értékűre becsült ritka római kori szoborral együtt, amelyet - akárcsak a festményt - illegálisan külföldre akartak eladni. A csendőrség szerint 15 millió eurót (4,5 milliárd forint) érő Picasso-festményt 1,4 millió euróért akarta áruba bocsátani a római nyugdíjas, aki azt állítja, hogy 1978-ban ajándékba kapta "egy idősebb úrtól", hálából azért, mert ingyen megjavította elhunyt felesége fotójának keretét.

A képkeretező saját elmondása szerint nem sejtette, hogy milyen nagy kincs került a birtokába, és csak a közelmúltban, egy katalógust nézegetve tűnt fel neki a hasonlóság más Picasso-művekkel. Mivel nem volt tisztában a kép értékével, a kisiparos nem fordított gondot annak állapotára, ezért a festményt mostani bemutatása előtt restaurálni kellett - közölték a hatóságok.

A hatóságok gyanúját az keltette fel, hogy a férfi túlságosan alacsony árat nevezett meg, amikor engedélyt kért a festmény külföldre történő eladásához. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy a nagy spanyol festő egy katalógusban is szereplő művéről van szó. A hatóságok tovább vizsgálják a kép eredetét, mert nem tartják kizártnak, hogy az bűncselekményből származik.

A Picasso-festménnyel együtt a hatóságok bemutattak egy kivételesen jó állapotban fennmaradt és ritka formájú 3. századi márványszobrot is, egy bikával küzdő férfit, amely illegális tarquiniai ásatásból származik. A nyolcmillió euró (2,4 milliárd forint) értékűre becsült szobrot egy furgonban, útban Svájcban foglalták le a csendőrök. A furgont kísérő két autó utasai elmenekültek, amikor a hatóságok lecsaptak az illegális szállítmányra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár