2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bronzkori balták és lándzsahegyek kerültek elő Fegyverneken

2015. május 27. 18:02 MTI

Hatvannyolc darab bronztárgyból álló értékes késő bronzkori (i. e. 10. század) lelet került elő Fegyverneken, Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig ez a harmadik, egyben leggazdagabb ilyen típusú bronz leletegyüttes - közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régészeti osztályvezetője szerdán.

Tárnoki Judit elmondta: a Fegyvernek belterületén zajló csatornázás utáni lakossági bekötéskor bukkant egy magánszemély a leletre, amelyről másnap már értesítette is a múzeumot, a bejelentő megtalálói díjban részesült. Az osztályvezető kitért arra, hogy a régészek által kincs- vagy raktárleletnek is nevezett tárgyak között fakivágásra és földművelésre alkalmas, bronzból készült sarló és tokos balták, lándzsahegyek, egy kardpenge töredéke, valamint nyersanyagként szolgáló bronztömbök is vannak.

Vélhetően egy bronzműves mester edényben elrejtett készlete volt mindez, mivel használt, kopott, törött tárgyakat is találtak, amelyekből újraolvasztás után új tárgyak készülhettek volna - mondta. Tárnoki Judit azt mondta, hogy a még restaurálatlan tárgyakat május 30-án, szombaton tekinthetik meg az érdeklődők a szolnoki Damjanich János Múzeumban a régészet napja országos rendezvénysorozat keretében, a későbbiekben a fegyverneki helytörténeti múzeumban, majd újra a szolnoki múzeumban is kiállítják őket. A régész hangsúlyozta: a lelet értékére tekintettel a helyszínen további kutatásokat terveznek idén nyáron az ELTE régész tanszékével közösen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár