2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Postavonat alagútjába rejtették a rosette-i követ az I. világháború alatt

2016. február 5. 13:15 MTI

Egy kevesek számára ismert földalatti vasutat is bemutat majd az új, jövőre megnyíló londoni Postamúzeum. A postavonat 1927 és 2003 között vitte a küldeményeket a központi postahivatalokból a főváros keleti és nyugati pályaudvarára

Dan Snow televíziós történész csütörtökön kőtörő kalapáccsal szállt alá egy mélyen a londoni belváros utcaszintje alatt lévő ódon irodába, hogy ünnepélyesen elkezdje az új múzeum építkezési munkálatait. A Postamúzeum létrehozása 26 millió fontba (10,5 milliárd forintba) kerül, s a tervek szerint évi 186 ezer látogatót fogad majd. 

A múzeum a postaszolgálat és ezen keresztül a társadalom történetének utóbbi ötszáz évéről ad képet. Központi attrakciója lesz egy földalatti vasút, amelyen 10,5 kilométert utazhatnak az "audiovizuális szimfóniát" élvező látogatók. A postavonat 1927 és 2003 között vitte a küldeményeket a központi postahivatalokból a főváros keleti és nyugati pályaudvarára. Fénykorában napi négymillió levelet szállított.

Ez a postai vasútvonal teljesen ismeretlen a legtöbb londoni számára, óriási meglepetést okoz majd nekik - mondta el Snow. Hozzátette: Nagy-Britannia egyik legjelentősebb kulturális örökségi helyszíne kel életre a múzeum létrehozásával. A postavonat alagútjában annak megnyitása előtt olyan műkincseket őriztek, mint az egyiptomi hieroglifák megfejtésében kulcsszerepet játszó híres rosette-i kő, amelyet az első világháború idején a Zeppelinek légitámadásai elől védtek. A jövőre megnyíló múzeum a postaszolgálat korai, lovaskocsis napjaitól dolgozza fel a Királyi Posta történetét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár