2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

József nádor villájától a teniszmeccsre látogató Horthy családig – ilyen volt a Margitsziget

2016. február 5. 15:14

Az egykori Nyulak szigete, ahol IV. Béla kolostort építtetett lánya, Margit számára, a piliscsabai uradalom részeként 1796-ban került József nádor birtokába, aki Tost József tervei szerint angol kertté alakíttatta át. A sziget a 19. század közepére közkedvelt park lett, több mulatóhellyel. 1849-ben haszonbérbe adták, majd József királyi herceg saját kezelésében tovább fejlesztette a parkot, ahol számos jeles honfitársunk, köztük Arany János, Krúdy Gyula, Bródy Sándor is gyakran időzött. A szigetet a Belvárosi templom elől induló gőzhajóval lehetett megközelíteni, amelynek menetdíja az 1870-es években 20 krajcár volt. A sziget, melynek látogatását először 1919-ben, a tanácskormány tette ingyenessé, 1948-tól került állami tulajdonba. A Fortepan képeivel ezúttal a Margitszigeten tehetünk egy több évtizedet átölelő virtuális sétát. 

Századfordulós idilltől a második világháborús romokig

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
József nádor villája, mellette a ferences templom romjai. A felvétel 1878 körül készült (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.036) A margitszigeti Nagyszálló a pesti Duna-partról nézve. A felvétel 1880-1890 között készült  (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.037)Margit-fürdő (Ybl Miklós, 1869.). A felvétel 1880-1890 között készült (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.032) Ivócsarnok az artézi forrásnál. A felvétel 1880-1890 között készült (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.06.031)Alsószigeti Nagyvendéglő (a későbbi Casino helyén). A felvétel az 1880-as években készült (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.100)Pihenés az árnyékban. A felvétel 1873 körül készült (Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.095)Vízesés a Margitszigeten (1905)Család a Margitszigeten (1908)Nők a margitszigeti kávéház előtt (1910)Ejtőzés a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában (1935)Kislány egy Opel Kapitän típusú személygépkocsin (1940)Tenisz díszpálya, Magyarország-Németország (3:3) teniszmérkőzés a Róma Kupáért (1942)Takarásban Horthy Miklós, ülnek: Horthy Miklósné, Horthy Istvánné, Horthy István. A felvétel a tenisz díszpályánál készült 1942. májusában, a Magyarország - Németország (3:3) teniszmérkőzésenCasino, háttérben az Újpesti rakpart, a Szent István park házai (1942)Palatinus Hotel (Nagyszálló) romjai (1945)Margitsziget, rajtol a dunai úszóverseny mezőnye szemben az Újpesti rakpart házai (1948)Nézők az FTC 50 éves jubileuma alkalmából rendezett versenyen (1949)A Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda madártávlatból 1949-benA zsúfolásig megtelt Margitszigeti Szabadtéri Színpad (1949)Táncoló párok a Nagyszállóban (1949)A Vörös Meteor evezősház stégje. A pesti Duna-parton a Szent István park házai és a Palatinus házak (1955)A Nagyszálló parkolója, Opel Rekord személygépkocsi (1957)Kolostorrom (1957)Az Irány Mexikó! c. zenés film forgatása a Sportuszodánál. A Skoda Felicia személygépkocsi csomagtartójánál Latabár Kálmán és Bodrogi Gyula (1965)Japánkert, halastó (1967)Gyönyörű virágágyás a Margitszigeten (1968)Margitszigeti idill (1968)Sétáló családok (1971)Tavasz a Margitszigeten (1971)Perecárus a Margitszigeten (1972)Telefonfülke és személymérleg a Casino terasza előtt (1972)Mozgóárus 1972-benA Magyarországi Nemzetiségek Központi Táncegyüttese. A TV Ki mit tud? - klubjának felvétele (1974)Őszi táj a Margitszigeten (1977)Tavaszi táj a Zenélő kútnál (1977)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár