2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Így néz ki egy 1700 éves húsos táska

2016. február 12. 09:42 MTI

Az északnyugat-kínai Hszincsiangban már 1700 évvel ezelőtt fogyasztották a húsos táskákat, azt az ételféleséget, amely a kínai holdújévi vacsorának a hagyományok szerint elmaradhatatlan fogása - állítják az autonóm terület régészei.

A következetést mindössze három darab, a föld mélyéből előkerült húsos táska maradványaiból vonták le a szakemberek. A ritka leletre Turpán város környezetében leltek, és megállapították, hogy a 220-589 között uralkodó dinasztiák időszakából valók.

A régészek további két, "fiatalabb" húsos táskát is azonosítottak. Ezek a Tang-dinasztia (618-907) idején készülhettek, szintén Turpánban. Hosszuk 5 centiméter, szélességük 1,5 centiméter és - csakúgy mint a mai konyhákban gyártottak - félhold alakúak. Az alaposabb kutatások során azt is megállapították, hogy tésztájuk búzalisztből készült, és azt hússal töltötték meg. A szakemberek a leletek alapján igazolva látják, hogy a közép-kínai síkvidékek étkezési szokásai viszonylag gyorsan terjedtek át az ország távolabbi, nyugati vidékeire.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Így néz ki ma a húsos táska

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár