2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A fizikát és a bélyeggyűjtést tartotta tudománynak, kémiából kapott Nobel-díjat

2016. augusztus 30. 11:25 MTI

Száznegyvenöt éve, 1871. augusztus 30-án született Ernest Rutherford, az atommag fogalmának bevezetője, az alfa-részecskék felfedezője. Frederick Soddy-val 1902-ben kidolgozták az elemek spontán radioaktív bomlásának elméletét, amely alapjaiban rázta meg a klasszikus kémiát. 

Egy új-zélandi farmon született, tizenkét gyermek közül másodikként. Harsány és érdes modorát csillogó intellektus feledtette, de sikerében igen nagy szerepet játszott kitartása és elfogulatlansága. Ösztöndíjjal került a cambridge-i egyetemre, a legenda szerint amikor krumpliültetés közben megkapta a hírt, azonnal eldobta az ásót és felült az első Angliába tartó hajóra.

Cambridge-ben először rádióhullámokkal dolgozott, de meggyőzték, hogy a rádiónak nincs jövője, így három év után Kanadába ment, ahol a nemrég felfedezett radioaktivitást kezdte kutatni. 1898-ban felismerte, hogy a sugárzás két részből áll: egy részét a nagyon vékony szilárd anyag is elnyeli, ezeket alfa-sugaraknak nevezte el, a másik részt pedig, amelynek elnyeletéséhez jóval vastagabb rétegre volt szükség, béta-sugaraknak. Később azt is bebizonyította, hogy a sugárzásnak van egy rövid hullámhosszúságú elektromágneses része is, ezek a gamma-sugarak.

Frederick Soddy-val a radioaktív elemeket tanulmányozva 1902-ben kidolgozták az elemek spontán radioaktív bomlásának elméletét: eszerint az egyik elem atomja bomlás következtében egy másik elem atomjává alakulhat át. Felfedezésük alapjaiban rázta meg a klasszikus kémiát, amely az anyagok állandóságát hirdette, s az atombomlást az alkimisták tévképzetének tekintette. Rutherford azt is észrevette, hogy a bomlás, a radioaktív magok számának időbeli csökkenése mértani haladvány szerint történik, s bevezette a felezési idő fogalmát.

1907-ben a Manchesteri Egyetem professzora lett, s az asszisztense, Hans Geiger által készített készülékkel megmérték a hélium alfa-sugárzását, majd meghatározták a hélium rádiumból való keletkezésének ütemét. Rutherford e két adatból meghatározta az Avogadro-számot, azaz a bármely anyag gramm-mólsúlynyi mennyiségében lévő molekulák számát. 1908-ban bebizonyították, hogy az alfa-részecske valójában a hélium atommagja - ebben az évben kapta meg Rutherford a kémiai Nobel-díjat radioaktivitással kapcsolatos kutatásaiért. Ő maga úgy tartotta, csak két tudomány létezik, a fizika és a bélyeggyűjtés, a sors iróniájaként azonban a kémiai Nobelt ítélték neki oda.

1910-ben ionizált héliummagokat, azaz alfa-részecskéket lőtt egy aranyfóliára, s legnagyobb csodálkozására egyes részecskék visszapattantak. A jelenség egyetlen lehetséges magyarázata az volt, hogy az atom belsejében súlyos mag van - így dolgozta ki atommodelljét. Eszerint a pozitív töltések igen kis helyen, koncentrálva helyezkednek el (a térfogat tízezred részét kitevő atommag tömege az atomtömeg 99,999 százaléka), e körül keringenek a kis tömegű, negatív elektronok, amik kiegyenlítik a mag pozitív töltését. Rutherford 1919-ben végrehajtotta az első mesterséges elem-átalakítást, a nitrogénatom alfa-részecskékkel bombázva oxigénné és hidrogénné alakult. A tudós 1937. október 19-én Cambridge-ben halt meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár