Temetetlen múlt

Az utóbbi napokban Irakban lelőtt amerikai katonákról szóló híradások kellemetlen emlékeket ébresztenek az amerikaiakban. Egyre többen óvnak attól, amiről egyébként a háború kitörése előtt is sokat lehetett hallani: az újabb iraki probléma nehogy Vietnám-2 legyen. A katonai vezetés egyelőre kínosan hallgat, és csöndben húzza a strigulákat. Az elesett katonákét.

Szívek és lelkek

fel kell dolgozni

1972-ben Vietnámban létezett egy program „Szívek és lelkek” címen. Azzal a céllal indították el, hogy a délieket ösztönözzék a kormány heccelésére. Az akció „megfeküdte az amerikaiak gyomrát”. Ugyanez a helyzet Irak esetében is. Azaz bármi is történik Bagdadban, a felszabadító akció átment megszállásba, az irakiak pedig sajátosan primitív eszközeikkel próbálják ellehetetleníteni az idegenek hétköznapjait. Leginkább partizánakciókkal, lesből, orvul. Más eszközük nem maradt.

Ha Amerika elveszti a szíveket és lelkeket, amely Irakban már megtörtént, úgy a stratégiai eredményektől függetlenül a háborút is elveszti. A „Vietnám” és az „ingovány” szavakat mostanság suttogva sem ajánlatos kimondani, ugyanis ezekkel az irakiak nap mint nap heccelik az amerikaiakat. Ez a két szó ugyanis a gerillaharc szinonimája. Azé a gerillaháborúé, ami Vietnám esetében 10 évet jelentett és végül Amerikának vereséget okozott. Irakban pedig még csak néhány hete tart.

Szaddám sehol

Egy közelmúltban az Egyesült Államokban napvilágot látott tanulmány szerint az iraki nép nem átpolitizált tömeg, míg ezzel szemben a vietnamiakat „fűtötte” a vietkong. A cikk írója csak azt felejtette leírni, hogy a fetvák, a vallási határozatok ma ugyanúgy megteszik a magukét. Egy arab forrás szerint az irakiak állhatatosan tanulmányozták Vietnám esetét. Beszéltek is róla. „Nem 100 Bin Ladennel fog felérni, amit ez a harc elszabadít, hanem 100 Vietnámmal.” „Legyenek városaink a mi mocsaraink, házaink a mi dzsungeleink!” - mondta nem sokkal a háború kitörése előtt Tarik Aziz. Az amerikai támadás megindulása után az iraki információs miniszter, Mohammed Saeed al-Sahaf nem egyszer úgy emlegette Irakot, mint a következő Indokínát.

Sokan emlékeznek még a legendás filmben (Patton, 1970) George C. Scott, a tábornok megszemélyesítőjének Oscart érő sziszegésére: „Rommel, te nyavalyás, olvastam a könyvedet.” Az irakiak számára a kulcsfontosságú könyvet Vo Nguyen Giap, a brilliáns mérnök írta, aki tábornok volt a a franciák és amerikaiak ellen vívott vietnami háborúban. A „Népi háború, népi hadsereg” c. könyve angolul 1961-ben jelent meg, jóval azelőtt, hogy a háború elérte volna csúcspontját. Tele van pártmaszlaggal, de bemutatja azt is, hogy milyen könnyű feltartóztatni és demoralizálni egy hosszú utánpótlási vonallal rendelkező, technikailag magasabb rendű hadsereget. A támadók csapatoknak legyezőszerűen kell szétterjedniük és működniük, bázisaiktól távol. Amikor felfejlődnek, kisebb egységekre bomlanak, melyek így könnyű prédává válnak. Előszőr ismétlődő támadásokkal kell őket zaklatni, elvágni őket hátvédjeiktől és tartalékaiktó. Ezzel arra kényszerülnek, hogy csapataikat bázisaik védelmében vonultassák fel.

A vietnámi idők szelleme kísért

nehéz a lakosságot megnyerni

William Westmoreland, az amarikai csapatok tábornoka a vietnámi háborúban kiszámította, hogy az ország pacifikálásához 2 millió katonára lett volna szüksége. A háboró legforróbb pontján ennek fele állt rendelkezésre. Az elv alkalmazható Bagdadra és a mögötte elterülő vidékre is. A topográfia jelentősége kisebb, mint az elvé. A parancsnokok zavarodottságukról számoltak be annak kapcsán is, hogy továbbra sem értik, hová tűnt a Köztársasági Gárda.

A „Sivatagi patkányok” parancsnoka az irakiak által alkalmazott „terror-taktikát” a háború szabályain kívülinek nevezte. Bár azok, akik jártak már háborúban, tudják, hogy ott nincsenek szabályok. Az amerikaiak Hue-nál vívták 1968-ban az utolsó szabályos csatát. Ennek során 5000 civilruhás vietkong jutott ki a városból, hogy aztán felfedjék észak-vietnámi egyenruhájukat. Az esetet Westmoreland tábornok árulásnak és csalásnak minősítette. Bush ma hasonlóan beszél a „felháborító módszerekről”.

Az iraki hadjárat gyorsan vált felszabadító háborúból olyanná, ahol a győzelem már valóságos kényszer. Az angol-amerikai csapatok nem tudták megnyerni a civil lakosságot, ami pedig fontos lenne a katonai-politikai ellenőrzést tekintve. Az irakiak szempontjából nézve, mivel másként győzni nem tudnak, az egyetlen esélyük, ha demoralizálják az ellenséget, igyekeznek addig húzni a háborút, amig lehet.

Mark Francetti, a Sunday Times tudósítója érzékletesen számolt be ijedt tengerészgyalogosokról a háború idején, akik tüzet nyitottak minden mozgó taxira. Ezek az újoncok rémült, demoralizált gyilkosokká váltak. A vietnámi idők szelleme kísért.

Az Egyesült Államok demokratikus rendszere nem bírja el egy hosszú, befejezhetetlen háború terhét. A szkepticizmus kialakulása az amerikai társadalomban Vietnám idején éveket vett igénybe. A 24 órás televíziózás korában néhány hónap is elég lehet. A háború sebességének és sikerességének jelenlegi állapotában az amerikaiaknak el kell dönteniük, hogy képesek-e civileket ölni többé-kevésbé válogatás nélkül, ahogyan tették azt a dzsungel menti falvakban is. Ám ha a kérdés úgy vetődik fel, mint televízión közvetített halál kontra civilek, akkor morálisan az utóbbiak kerekednek felül.

Manapság egyre több kritika éri az amerikai vezetést neves publicisták tollából. Egyikük James Fox, aki a Sunday Times tudósítója volt a vietnámi háború idején. Ő ott volt a helyszínen, tudja, mit, miért beszél.