Felújítják a világ királyának tükörpalotáját

2003. augusztus 25.-Múlt-kor

Az UNESCO által kezdeményezett 1 millió dolláros költségvetésű felújításhoz a norvég kormány 890 ezer dollárral járult hozzá

Felújítják a világ királyának tükörpalotáját

a palota dísze


A Lahoreben található Shish Mahal palotát nevéről a világ királyaként ismert Sah Dzsahan mogul uralkodó építtette feleségének, Mumtaz Mahalnak.

Mumtaz Mahal (nevének jelentése a palota dísze) 16-dik gyermeke születése közben 1631 vagy 1635-ben elhunyt.

A palota 1632-ben készült el, ezért - amint a pakisztáni Régészeti Intézet vezetője, Saleem ul Haq a BBC-nek elmondta - "nem tudhatjuk biztosan, hogy Mumtaz Mahal egyáltalán láthatta-e a neki épített palotát".

A Shish Mahal mennyezete megsérült, amikor 1904-ben villám súlytotta. Szerencse, hogy a brit gyarmatbirodalom mérnökei még az 1920-ban aláducolták a tetőt, egyébként már rég leszakadt volna.

A palotát körüvevő Lahore erődítménye - egyébként csakis a tükörpalota miatt - 1981 óta szerepel az ENSZ világörökségi listáján. Legutóbb 1991-ben jelentek meg rajta repedések, de az újjáépítés csak most kezdődhet.

szerelméről híres uralkodó


Az UNESCO által kezdeményezett 1 millió dolláros költségvetésű felújításhoz a norvég kormány 890 ezer dollárral járult hozzá.

Sah Dzsahan, a világ királya, 1627-ben lépett trónra és a nagymoguloktól eltérően csak egy feleséget tartott.

Delhiben ő építette a Vörös erődöt és a Nagymecsetet, illetve az Ó-Delhi nevű városrészt (Sahdzsahanabad).

A szerelméről híres uralkodó Mumtaz Mahal halálának emlékére építtette az agrai erőd márványpalotáját, a Taj Mahal-t.

Képek a lahore-i tükörpalotáról

A palotát körüvevő Lahore erődítménye - egyébként csakis a tükörpalota miatt - 1981 óta szerepel az ENSZ világörökségi listáján


Az UNESCO által kezdeményezett 1 millió dolláros költségvetésű felújításhoz a norvég kormány 890 ezer dollárral járult hozzá