XX. század: 3. világháború

A világháború fogalmát sem a politikus-, sem a történész-társadalom sokáig nem definiálta. Az első részletes definíció itthon csak 1996-ban született meg (a Magyarország a második világháborúban címû lexikonban). A fogalom meghatározásánál a szerzői kollektíva a „felénél több” elvéből indult ki. A történészek egyre terjedő körének értelmezésében akkor beszélhetünk világháborúról, ha egy összefüggő háborúsorozat legalább három kontinensen és két óceánon folyik, valamint a részt vevő országok száma meghaladja az érintett kontinensek és óceánok országainak felét.
 
A világtörténelem során az emberiség érintett része világháborúnak érzett és nevezett olyan háborúkat, amelyek akkor egy adott kultúrkör egészére vagy nagy részére kiterjedtek, de ezen fogalom szerint nem minősíthetők világháborúnak. Ilyenek voltak az ókorban a Nagy Sándor-i háborúk (i. e. 332–323), a középkorban az Európa nagy részét érintő invesztitúra-háborúk (1073–1177), a keresztes háborúk (1096–1291), a két százéves háború (1066–1204 és 1337–1453), a tizenöt éves háború (1591/1593–1606), illetve a harmincéves háború (1618–1648). Ezeket oikymené-háborúként lehet talán aposztrofálni, ám a történettudomány később bizonyára alkalmasabb fogalmat alkot megjelölésükre.
 
A fenti világháború-definíció szerint, mivel eleget tesz az abban meghatározott kritériumoknak, világháborúnak minősíthető viszont a hétéves háború (1756–1765) és a napóleoni háborúk (1791–1815) sorozata. Mindkettőben részt vett valamennyi európai hatalom, ezen túl az előbbi már kiterjedt az amerikai kontinensre és Ázsiára, az utóbbi még Afrikára is. Az egyes kontinenseket elválasztó óceánok mindkettő idején hadszíntérré változtak. Ebben az értelemben pedig az 1914. július 28-án kitört és három szakaszban (háború-fegyverszünet-háború) 1945. szeptember 2-áig (Európában május 9-éig) tartó eseménysorozat a harmadik világháborúnak minősíthető. Ez a harmadik világháború pedig – felfogásomban – átvezetett az európai középkorból az európai újkorba.