A kilencedik szimfónia politikatörténete

Beethoven

Enteban Buch könyve (Egy ellentmondásos himnusz változatos múltja) annak ered nyomába, hogy miképpen használták a beethoveni melódiákat Németországban a német egyesítési törekvések és a megvalósult egység éveiben, továbbá az azt megelőző ausztro-germán zene világában, vagy a forradalmi, napóleoni Franciaországban.

Mivel Schiller Örömódájának sorai nem sűríthetőek egy fenyegető kiáltványba, a zenét bármilyen politikai célból felhasználhatták, ennélfogva a szimfónia meglehetősen színes és ellentmondásos politikai múlttal rendelkezik.

Játszották már szabadkőművesek dalaként, vagy mint a felvilágosodás békére és szeretetre buzdító kiáltványaként, de felhasználták már a németség üdvözítésére, és a fehérek mindenhatóságának hirdetésére is Dél-Afrikában. A 20. században már kozmopoliták és nacionalisták vetélkedtek a dallamokért. Buch részletesen ismerteti a koncentrációs táborokban zajlott előadásokat, de beszámol arról is, hogy a BBC náci ellenes szimbólumként használta a Beethoven muzsikát.

Bono (U2)

Majd az elmúlt fél évszázad (legalábbis Európában) az ellentmondások enyhülését, és a germán zene náci fertőtől való megtisztulását hozta. Így az ártalmatlan, de annál gyönyörűbb klasszikus zenét ezentúl az Európa egysége mellett érvelő elitnek játszották a világhírű, (de 1933-ban egyébként rövid ideig náci párttaggá vált) Herbert von Karajan vezényletével. Végül 1985-ben Beethoven himnuszszerű darabja Európa indulójává vált. Az Európa-himnusz már inkább amolyan Karajan-verziója a beethoveni műnek, de a mestermunkát mások is bátran átdolgozták. A 60-as 70-es évek popzenészei előszeretettel játszották dallamait.

Aztán a 90-es évek kezdetével a szimfónia kedvelt darabja lett a kommunizmus végét ünneplő berlini előadásoknak. Elindult a U2 Zooropa turné is, ahol a koncertek Beethoven Kilencedik szimfóniájának utolsó tételével indultak. A klasszikus zene kíséretében Bono bőrbe öltözve menetelt a színpadon, miközben a háttérben Leni Riefenstahl náci propagandájának jelenetei voltak láthatóak.

Időközben maga a szimfónia is változásnak indult. 1980-ban ugyanis a Philips-Sony gondozásában - Karajan támogatásával - megjelent, és a zenei üzletágat néhány évtizedre megmentő CD 74 percre sűrítette a darabot. Az eredetileg terjedelmesebb szimfónia hosszát a Sony egyik munkatársa, a karmesterként is tevékenykedő Norio Ohga határozta meg.

A közönséget rá lehetett ugyan venni, vásárolja meg a modern változatot (vitték is, mint a cukrot), de vajon mit szólna Beethoven a 74 perchez?