Galambok bukkantak rá a reneszánsz freskóra
A restaurátorok a galambok útját követve fedeztek fel egy eddig álmennyezettel eltakart 330 éves freskót a valenciai katedrálisban, Spanyolországban.
Kismesterek a pápák szolgálatában
| A valenciai katedrális |
A szakértők azt remélték, hogy az álmennyezet felett a katedrális több száz éves irataiban is említett reneszánsz mestermunkát fogják megtalálni, bár attól féltek, nagyon romos állapotban. Főleg, mivel galambhangokat halottak a résből.
Ekkor cselekedtek: a csoport egyik vezetője, Javier Catala egy digitális kamerát dugott a nyílásba, és találomra elkattintott néhány képet. Mikor a restaurátorok megnézték az első fotókat, egy több mint 8 méteres freskó jó állapotban megőrződött fantasztikus részlete tárult a szemük elé. A fényképek arany glóriával övezett négyszárnyú angyalokat mutattak csillagos kék háttér előtt.
Ekkor derült ki, hogy az eddig felújításra ítélt barokk mennyezet nem valódi, és csak arra szolgált, hogy eltakarja a Francesco Pagano és Paolo de San Leocadio olasz festők által 1481-ben készített freskót. A mestereket Rodrigo Borgia pápai követ (a később VI. Sándor pápa) kérte fel a munkára. Az itáliai művészduó hivatalos pápai festőként dolgozott VI. Sándor pápasága alatt - sőt már korábban is, mikor a pápa még csak Valencia érseke volt. A mesterek munkáját így sok más délkelet-spanyolországi templom is őrzi. Az iratok szerint az elkészült freskó nem tetszett a templom elöljáróinak, és nem is akarták kifizetni az érte járó 3000 dukátot. A festők ekkor fellebbeztek a Valenciai kormányzathoz, és nyertek.
Szivacsok műve az európai reneszánsz
| A titkos freskórészletek |
"Egy művészeti alkotást elfedni egy másikkal: nos, ez örök téma a művészet történetében" - mondta Carmen Lopez, a feltárás másik művészettörténésze. "A divat követésében rendszerint a nők szerznek maguknak érdemeket. De a művészet még a nőknél is inkább divatozik"- nyilatkozta.
Valencia első katedrálisát 1262-ben kezdték építeni, ám csak a 18. században fejezték be a munkát. A freskó 1481-ben készült, a munkát eltakaró barokk munkát pedig 1674-ben rendelték meg, amikor a templom elöljárói úgy látták, hogy a templom kályhái túlzottan elfeketítették füstjükkel a freskót. A restaurálás után a csoport technikai jelentést készít majd, és a katolikus egyház Valencia Kormányzatával közösen dönti el, hogy eltávolítsák-e az álmennyezetet.