Az első népszámlálás Magyarországon

II. József

II. József  a népszámlálást 220 éve, 1784. július 16-án rendelte el Magyarországon, Erdélyben és Horvátországban. A népszámlálás (conscriptio) során elsősorban katonai szempontok érvényesültek, burkolt célja a besorozható újoncok számának felmérése volt. Magyarországon ez az első népesség-összeírás, amely kiterjedt a lakosság egészére, így a nemességre is. A népszámlálás tehát ugyancsak kiváltotta a megyei nemesség felháborodását és tiltakozását.

A népszámlálást 1784 és 1787 között a közigazgatási hatóságok a katonaság segítségével hajtották végre. A népszámlálás során összeírták a községek, házak és háztartások (családok) számát, megállapították a jogi és tényleges népesség nagyságát, valamint annak megoszlását vallás, nem és életkor, valamint foglalkozás, illetve társadalmi állás szerint.

A népszámlálás eredménye szerint Magyarországon a lakosság száma mintegy 6,5 millió, Horvátországé 650 ezer és Erdélyé 1,5 millió, összesen tehát több mint 8,5 millió fő (illetve az újabb kutatások szerint 9,2 millió fő) volt.

Ez a szám jóval meghaladta a korabeli feltételezéseket, így komoly meglepetés volt a bécsi kormányzatnak. Az átlagos népsűrűség Magyarországon 31, Horvátországban 34, Erdélyben 24 fő/négyzetkilométer volt. A nemes férfiak (és fiúgyermekek) száma Magyarországon meghaladta a 155 ezret, Erdélyben a 32 ezret, Horvátországban megközelítette a 10 ezret - így az összlakosság mintegy 5%-a tartozott a nemességhez. Az egyházi személyek száma összesen mintegy 18500, a tisztviselőké és az ún. honorácioroké (nem nemesi származású értelmiségieké és hivatalnokoké) pedig éppen 5 ezer fő volt.

Magyarországon a lakosság 55%-a követte a katolikus hitet, Horvátországban 100%, míg Erdélyben alig 10%. A második legelterjedtebb vallás a görögkeleti, azaz az ortodox volt, melyet Magyarországon a lakosság ötöde követett, míg Erdélyben az ott élők 44%-a. Magyarországon a lakosság 14%-a református, 8%-a evangélikus és mintegy 1%-a zsidó vallású volt (számuk megközelítette a 83 ezret).

Az adatokból következtethetünk a korabeli Magyarország nemzetiségi megoszlására is. Magyarországon (Erdéllyel és Horvátországgal) a lakosság 40%-ának magyar volt az anyanyelve (a középkor végén ők a lakosságnak még 3/4-ét tették ki), a második legnépesebb etnikum a román volt a maga 16%-ával, utánuk pedig a szlovák, a horvát és a német következett 10-10%-kal. Rajtuk kívül még 6% szerb lakosságot tartottak nyilván, és 3% vendnek nevezett szlovént és 3% ruténnek nevezett ruszint.

Mivel friss adatokra a későbbiekben is szükség volt, a II. Lipót által összehívott 1790. évi országgyűlés újabb népszámlálásra vonatkozó rendeletet hagyott jóvá. Ennek megfelelően 1805-ben, 1820-ban, 1838-ban, 1850-ben és 1857-ben is tartottak népesség-összeírásokat, amelyek azonban csak részösszeírások voltak.