Japán biológiai és kémiai hadviselése Kínában

A japán kormányok hivatalosan még mindig nem ismerik el, hogy a második világháborúban, Kínában biológiai és vegyi hadviselést folytattak

Büntetlen gyilkosságok

A japán hatóságok azért már kifejezték sajnálatukat, hogy nemrégiben 5 elhagyott mustárgázzal töltött második világháborús akna 29 embert megmérgezett. Ahogy Tokió külügyminisztere akkor kijelentette `A japán kormány mélyen együtt érez az áldozatokkal...a vizsgálat megerősítette, hogy a mérgezést a Japán hadsereg által hátrahagyott kémiai fegyverek okozták...` Azt viszont, hogy Japán a második világháború alatt biológiai hadviselés céljából folytatott kísérletek a kínai lakosságon, egyelőre még nem ismerte el egyetlen japán kormány sem.

Pedig Sheldon H. Harris, a California State Northridge egyetem történésze, átütő erejű munkájának segítségével sikerült kimutatni, hogy a Japán Birodalom 731-es egysége biológiai hadviseléssel kapcsolatos kísérleteket folytatott Észak-Kínában. Harris, múlt évi haláláig, formulák százait dolgozta föl, hogy az 1994-ben megjelent könyvéhez (A halál gyárai: Japán Biológiai hadviselése, 1932-1945 és az amerikai feltárás) további adalékokkal szolgáljon. Ebben Harris arról is beszámolt, hogy az amerikai hatóságok nagynevű japán tudósokat óvtak meg a kivégzésektől olyan adatokért cserébe, amiket aztán saját biológiai fegyvertárának kiépítésénél jól hasznosíthattak.



Harris állítása szerint, japán laboratóriumokban közel 12 ezer ember halt meg a kísérleti célból adagolt vírusok által okozott betegségekben, így a lépfenében, kolerában, tífuszban vagy pestisben, de még ennél is több, kb. 250.000 kínai civil esett áldozatul a gyilkos kísérleteknek.

Egy amerikai történészekből és kínai, japán kutatókból, aktivistákból álló mozgalom most igyekszik az üggyel kapcsolatos minden részletet nyilvánosságra hozni. Az aktivisták követelik, hogy a titkosított dokumentumok hozzáférhetővé váljanak, s nem csak azért, mert már a japánok is megnyitottak néhány aktát, hiszen, ahogy az egyesület szóvivője Ignatius Ding is elmondta, a kísérletek kínai túlélői még ma is szenvednek.

Nemrégiben, több évtizedes hallgatás után egy japán bíróság elismerte, hogy az úgynevezett 731-es egység 1939 és 1945 között a japán hadsereg parancsának megfelelően biológiai fegyvereket vetett be. Ám a 180 felperes által igényelt 85.000 dolláros kártérítést a bíróság mégsem ítélte meg, mondván a kártérítési ügyek rendezésére a második világháborút követően létrejött Japán és Kína egyezménye. Sőt a japán kormány a bírósági döntés ellenére is tagadja, hogy hadserege valaha is használt volna biológiai fegyvereket.

Több mint tízezer áldozat a `tudomány oltárán`

Az áldozatok pontos számát és a bevetett fegyverek mennyiségét tehát a japán kormány jóvoltából nem tudhatjuk meg, de annyi biztos, hogy az 1937-45 között lezajlott japán támadásokból még mindig mintegy hétszázezer kémiai töltet hever gazdátlanul szerteszórva Kínában.

A japán császári hadsereg 1932-ben szállta meg Mandzsúriát, ekkor a Shiro Ishii által vezetett biológiai fegyver fejlesztő csoport, a 731-es Egység Mandzsúriába települt, hogy a helyi lakosságot és hadifoglyokat föláldozva emberi kórokozókat szaporítson. Becslések szerint több mint 10.000 embert öltek meg kísérleti és termelési célokból.

Ishii végül 1939-ben kapott engedélyt új fegyverei bevetésére. Mivel nem tudtak kórokozókat hatékonyan célba juttató lövedéket előállítani, megmaradtak a viszonylag egyszerű eljárásoknál. Szabotőreik kolerával fertőzték a kutakat és az élelmiszereket, tífusszal fertőzött zsömléket juttattak az éhező lakosságnak, repülőgépeik baktérium-tenyészetet permeteztek és pestissel fertőzött bolhákat szórtak a városokra. Eközben Vakamacu állatorvos vezérőrnagy vezetésével a 100-as Egység növényi és állati kórokozókat termelt és terjesztett, hogy a mezőgazdaságot tönkretegye.

A japán biológiai hadviselés hatékonyságát nehéz számszerűsíteni, hiszen a háború után Kína hagyományos elzártsága fokozódott, és Japán érthető módon inkább hallgatott. Valószínű, hogy Ishii furcsa fegyverei sok százezer ember halálát okozták. Egy ízben a japán hadsereg olyan területen nyomult előre, amelyet korábban biológiai fegyverekkel támadtak, ekkor 10.000 japán katona megfertőződött és mintegy 1.700 meghalt. A háború végén a készleteket, berendezéseket és dokumentumokat megsemmisítették, majd az alakulat vezérkara Japánba menekült.

Néhány tucat tisztnek ez nem sikerült, ők szovjet hadifogságba kerültek. A Szovjetunóban elítélték őket, de a sztálini kor gyakorlatához képest enyhe ítéletek születtek (2-25 év kényszermunka). A program vezérkarának zöme amerikai őrizet alá került Japánban, és őket háborús bűnösként nem vonták felelősségre, mivel a felmentésért cserében átadták a kutatások eredményeit az Egyesült Államoknak.