A három nagy konferencája
2003. november 28. 13:00
1943. november 28-án Teheránban találkozott Winston Churchill, J. V. Sztálin és F. D. Roosevelt
Előzmények
![]() |
| Casablanca amerikai módra I. |
1943 tavaszán a sztálingrádi győzelem és az afrikai hadműveletek befejeződése időszerűvé tette a három nagy szövetséges hatalom háborús és béketerveinek, elképzeléseinek egyeztetését. Sztálin arról tájékoztatta Roosevelt elnököt, hogy már 1943 nyarán kész vele találkozni Alaszkában vagy Szibériában. Amikor azonban a szovjet vezetőhöz eljutott Roosevelt és Churchill június 4-i közlése a második front megnyitásának elhalasztásáról, elállt a találkozótól és visszarendelte washingtoni és londoni nagyköveteit. A kurszki győzelem után a Kreml átmenetileg úgy ítélte meg a helyzetet, hogy végső soron egy második front nélkül is elbánik Hitlerrel.
![]() |
| Casablanca amerikai módra II. |
Megegyeztek, hogy úton Teherán felé, Kairóban tartanak konzultációt a kínai vezető, Csang Kaj-sej bevonásával, akitől azt kívánták megtudni, hogy miként lehetne a kínai részvételt a távol-keleti háborúban aktívabbá és hatékonyabbá tenni. Roosevelt felvetette ugyan a szovjet vezérkar képviselőjének meghívását a katonai jellegű megbeszélésekre, de Csang Kaj-sek meghívása - Churchill teljes megelégedésére - lehetetlenné tette a szovjet közreműködést. Moszkva akkor nem állt háborúban Japánnal és még a látszatát is el akarta kerülni annak, hogy távol-keleti tárgyú véleménycseréken részt vesz.
Az amerikai-brit-kínai konzultáció Kairóban 1943. november 22-én kezdődött és öt napig tartott. Az első tanácskozási nap témája a Bengál-öbölben tervezett amerikai-angol akció és a kínai bekapcsolódás lehetősége volt. Az európai hadszíntér témakörében Churchill a mediterrán térségre tette a hangsúlyt, Rooseveltet pedig még mindig elsősorban Ázsia érdekelte.
Címkék
Legfrissebb
Legolvasottabb
Legvitatottabb
Legfrissebb címkék
Leggyakoribb címkék
2. világháború
Egyesült Államok
felfedezések
fotóművészet
hadtörténet
hajózás
Hollandia
internet
írás
Kanada
kémek
kommunizmus
kulturális örökség
Magyarország
műkincs
nácik
Oroszország
régészet
térképek
titkosszolgálatok
várak
virtuális örökség





