Elkészítik Anglia genetikai térképét
Nagy-Britanniában kétmillió fontos kutatást indítottak abból a célból, hogy elkészítsék a britek genetikai térképét.
A városi népesség túlságosan kevert
A kutatók több ezernyi önkéntestől vesznek vérmintát, Cornwalltól Shetlandig és Kenttől Tyrone-ig. A vérmintákban talált DNS-ben ezek után elkülönítik azokat a karakterisztikus összetevőket, melyek alapján kideríthető, meilyen népek, törzsek és hódítók alakították a mai népesség genetikai összetételét.
Az adatok nemcsak a történettudomány szolgálatában állnak, hanem segítséget nyújtanak a betegségek - köztük az Alzheimer-kór, a cukorbetegség és a szívbetegségek - kialakulásának megértésében is. A kutatás tehát segíthet megelőzni a betegségek kialakulását is az ország különböző területein.
Az Oxfordi Egyetem kutatói által vezetett és a Wellcome Trust által finanszírozott projektben megpróbálják létreozni az ország genetikai térképét is, bár a kutatók azt mondják, ők csak a vidéken élőket kérték fel a részvételre.
"A városi népesség a mi szempontunkból túlságosan kevert, így ott nem találhatunk genetikai gyökereket" - nyilatkozta a projekt vezetője, Sir Walter Bodmer. "Vidékre azonban sokkal kevesebb bevándorló érkezett, így sokkal kevesebb külső behatás érte az ott élők genetikai állományát is az elmúlt száz év során. Az ottaniak genetikai állománya sokkal többet árul el a régi népesség összetételéről."
A mintába kerülésnek további feltételei is vannak. Csak olyanoktól vesznek vért, akiknek a nagyszülei is ugyanazon a vidéken laktak. "Száz évvel ezelőtt a tömegközlekedés - elsősorban a vasút - még nem kavarta össze annyira a népességet földrajzi és genetikai értelemben. Mi azt akarjuk megtudni, kik voltak az ősei az akkor egy bizonyos helyen élt embereknek" - nyilatkozta Bodmer.
A viking géneket már kimutatták
A kutatók ekkor a DNS-hez fordultak. Először is, mitokondriális DNS-t használtak, mely csak a nőkön keresztül öröklődik, másodszor pedig az Y kromoszóma pedig csak az apáktól örökölhető. Az Orkney szigetén élők mitokondriális DNS-e hasonló volt az Angliában élőkéhez, de az Orkney-n élő férfiak Y kromoszómáihoz csak Skandináviában találtak hasonlót. Ez azt igazolja, hogy a hódítók helyi nőkkel házasodtak össze. Érdekes, hogy a római fennhatóság korábban csak minimális genetikai hatással járt, mivel csak kevés római telepedett le Angliában.
A kutatók azt is tudják, milyen típusú eredményeket szeretnének kapni a több évig tartó kutatás végén. Szemük előtt az Orkney-szigeteken végzett kutatás eredményei lebegnek. A történészek eddig is tudták, hogy ez a vidék a 8. és a 14. század között viking fennhatóság alatt állt. Abban azonban nem voltak biztosak, hogy a hódítók csak férfiakból álló hadsereget küldtek-e ide, s a harcosoknak a helyi nőkkel kellett volna családot alapítaniuk - avagy teljes gyarmatosításra törekedtek, és családostul - asszonyostul, gyerekestül - küldték-e ide a telepeseket.
A kutatók úgy gondolták, DNS-vizsgálattal kaphatnak választ kérdésükre. A kutatásban csak mitokondriális DNS-t használtak, mely az anyától öröklődik, ugyanakkor csak az Y-kromoszómát vizsgálták, ami viszont az apától öröklődik. Mint kiderült, az orkney-szigetiek mitokondriális DNS-e nem különbözik a Britannia más területein élőkétől, az Y-kromoszómájuk viszont skandináv eredetű.
Az eredményből a kutatók arra következtettek, hogy a férfihódítók helybéli asszonyokkal nemzettek utódokat, s az ő leszármazottaik élnek ma a szigeten. A római hódítás ugyanakkor csekély genetikai nyomot hagyott a brit-szigetek lakóin, hiszen a rómaiak közül nagyon kevesen telepedtek le helyben.