Magellán és a Föld körülhajózása
Négyszáznyolcvanöt éve, 1521. április 27-én halt meg a Fülöp-szigeteken Ferdinand Magellán (Fernao de Magalhaes) portugál felfedező, az első Föld körüli expedíció vezetője.
A portugál korona emigrációba kényszeríti Magellánt
Magellán neve először az 1505-ös portugál hadjáratban tűnt fel (ekkor még mint Fernao de Magelhaes). A portugálok kétszáz hajót és ezerötszáz katonát szereltek fel, hogy végérvényesen birtokba vegyék a Keletet. Magellán ekkor 24 éves. Korok és Magellánok
Annyit tudni róla, hogy 1480 körül született, valószínűleg Portóban. Családja a nemesség negyedik fokán állt, így saját címert viselhetett és beléphetett a királyi udvarba. Kora ifjúságában állítólag Leonora királynő apródjaként szolgált. Az 1505-ös hadjáratban, mint egyszerű `sobresaliente`, azaz harcos szerepelt. Ezek voltak tanulóévei: vitorlát vont be; szivattyúzott; harcolt; részt vett az erődök építésében; árut hordott. Mindenben részt vett, így mindent megtanult. 1506. március 16-án, Cannanore-nél esett át a tűzkeresztségen. A tizenegy hajóból álló portugál flottát kétszáz mohamedán támadta meg, arra számítva, hogy a portugálok felkészületlenek lesznek, de az európaiak - nyolc halottal és kétszáz sebesülttel - megnyerték a csatát (óriási szám az első gyarmati háborúk méreteiben). Ez az ütközet fordulópont a portugál hódítások történetében: biztosította uralmukat az indiai partokon. Magellán is megsebesült, Afrikába szállították. Ittlétéről bizonytalanok az információk, úgy tűnik, egy ideig Sofalában tartózkodott, és 1507 nyarán tért vissza Lisszabonba.
Nem maradt sokáig Európában: 1509-ben ott volt azon az öt hajóból álló flottán, amelynek feladata Malakka (a mai Szingapúr) elérése volt. A malájok csellel próbálták elveszejteni a portugálokat, de azok az utolsó pillanatban kicsúsztak a kelepcéből. Magellánnak, mint Garcia de Susa kapitány legmegbízhatóbb emberének kulcsszerepe volt a megmenekülésben. 1510-ben, 5 esztendei szolgálat után már tiszti rangban találjuk, s végül 1512-ben idegenként tért vissza hazájába. Egyetlen jutalma, hogy felvették az alamizsnával ellátandók listájára, így nem csoda, ha az első és nem éppen kedvező alkalmat felhasználta, hogy újból megállja a próbát. 1513 nyarán jelentkezett a Marokkóba induló szárazföldi expedícióba. Az Azamorba küldött hadseregben ismét csak egy alárendelt tiszt. Megsebesült, egy lándzsa megsértette térdét, örök életére sánta maradt. Azt a megbízást kapta, hogy a zsákmány felvigyázója legyen - így keveredett sikkasztási ügybe, de nem indítottak ellene vizsgálatot, hanem visszarendelték Portugáliába. A király elé járult kihallgatásra. Mánuel ugyanabban a teremben fogadta, ahol elődje, II. János Kolumbuszt utasította el: ugyanaz a történelmi jelenet ismétlődött meg. Nevetséges összegű járadékemelést kért, és tapasztalatához méltó megbízatást - Vasco da Gama óta nem volt olyan portugál hajós, mint Magellán. Mánuel ridegen elutasította, sőt, amikor Magellán nyíltan megkérdezte, hogy van-e kifogás az ellen, ha más országban keres szolgálatot, a király lemondott róla.
Egy évet töltött látszólagos semmittevéssel. A déli tengereken hajózó kormányosokat, kapitányokat kérdezett ki; a Tesoariában, Mánuel király titkos levéltárában végigkutatta a szigorúan őrzött portolanikat (parti térképeket), és a legutóbbi brazíliai expedíció hajózási naplóit. Barátságot kötött Ruy Faleiroval, a földrajz elméleti szakértőjével, akit mint kartográfust és asztronómust a legnagyobb tekintélynek tartottak. Mindezt miért? Kolombusz azzal indult negyedik expedíciójára, hogy Indián keresztül tér haza. Vespucci azért tapogatta végig Amerika déli partvidékét, hogy elérje a fűszerszigeteket. Cortez negyedik útja előtt megígérte Károly császárnak, hogy Panama környékén megkeresi az átjárót a Csendes-óceánra. Cortereal és Cabot egész a Jeges-tengerig hajóztak fel, Joan de Solis pedig végig a La Plata-folyamon. Mindezt hiába tették. Az átjáró megtalálása, a távol-keleti fűszerszigetek keletről való elérése volt Magellán álma is.
|
Pigafetta |
Miután a portugál király elutasította, csak egyetlen út maradt hátra: Spanyolországhoz kellett fordulnia, csak ott számíthatott támogatásra. 1517. október 20-án érkezett maláj rabszolgájával, Enrique-kel Sevillába.
Zendülés és árulás
Spanyolországban szívélyes fogadtatásra talált, és a 37 éves Magellán rövid idő múlva elvette a szintén portugál emigráns Barbosa-család lányát. Ettől kezdve már Sevilla polgára, így aggodalom nélkül léphetett át a Casa de Contratacion, a tengerészeti kereskedelmi kamara küszöbén.
A Casa de Contratacion végül nem támogatta Magellánt, ám üzletvezetője (faktora), Juan de Aranda, mint magánember kéz alatt tovább foglalkozott vele. Kicsikarta számukra a kihallgatást Károly király előtt. Magellán ügye a koronatanácsban eleinte rosszul állt. Faleiro előadta számításait, miszerint a fűszerszigetek a pápa által meghatározott határvonalon belül esnek, azaz Spanyolország birtokai, nem pedig Portugáliáé. (A pápa békésen a portugáloknak és spanyoloknak ajándékozta a földgolyót: 1493. május 4-én kelt bullájával a választóvonalat a Zöld-foki szigetektől száz leguasszal (régi mérföld) nyugatra állapította meg. Ami ettől a vonaltól nyugatra volt, az a spanyoloké, ami keletre, az a portugáloké lett. Ezt később - 1494. június 7-én - portugál kérésre 270 leguasszal nyugatabbra helyezték. Faleiro számításai később teljesen tévesnek bizonyultak: alaposan alábecsülte a Csendes-óceán méreteit. 20 évvel később bebizonyították, hogy minden feltevése hamis volt, mert a fűszerszigetek mégis portugál birtokhoz tartoztak.
Magellán előadta, hogy Faleiroval tudnak a nyugati átjáró pontos helyéről, és hogy hajlandóak ezt a spanyol koronának adni, ha egy flottát bocsátanak a rendelkezésükre. Váratlanul éppen Kolumbusz egykori ádáz ellensége, Fonseca bíbornok állt Magellán pártjára, így a koronatanács elfogadta Magellán tervét, biztosítva ezzel V. Károly és a spanyol korona támogatását. Magellán minden kívánságát elfogadták, 1518. március 22-én aláírták a Capitulationt, a végérvényes szerződést. V. Károly bizonyult Magellán legszenvedélyesebb pártfogójának, az egyébként ingadozó és befolyásolható császár egész életében ez egyetlen esetben mutatott hűséget egy nagy gondolat iránt.
Portugália diplomáciai úton és szabotázzsal is megpróbálta megakadályozni Magellán expedícióját, és bár egész Sevilla, sőt Spanyolország is ellenségesen méregette a portugál emigránst, V. Károly támogatásával keresztülvitte tervét. Az öt hajóból - Trinidad, San Antonio, Concepcion, Victoria, Santiago - álló flotta 1519. szeptember 20-án, kedden, hajnalhasadáskor hagyta el a spanyol partokat.
Az alacsony termetű, sánta Magellán mosolyogni nem tudott, rideg volt és barátságtalan - nem csoda, hogy spanyol tisztjei gyűlölték. Merev módon rövid pórázra fogta kapitányait, és feltétlen engedelmességet követelt tőlük anélkül, hogy bármit is közölt volna velük terveiből. Mikor a San Antonio kapitánya, Juan de Cartagena három napra minden kommunikációt beszüntetett vele, az első adandó alkalommal lefogatta és rabságba vetette.
November 29-én elérték a brazil partokat, majd 1520. január 10-én a mai Montevideot, a La Plata hatalmas torkolatát a 40. szélességi foknál, ahol Magellán az átjárót sejtette. Tizenöt napot töltöttek el hiábavaló kereséssel. Magellán ekkor már tudta, hogy Martinus Behhaim térképe hamis. A part mentén haladtak dél felé, minden kis öblöt alaposan átvizsgáltak. Két hónap alatt jutottak el Port San Julianig. A legénység nyugtalankodni kezdett, a spanyol kapitányok pedig elégedetten szemlélték a növekvő elégedetlenkedést. Nem kerülhette el figyelmüket, hogy Magellánt hamis térképek vezették félre, mert ha pontosan tudta volna hol az átjáró, akkor nem kutatta volna át alaposan a La Plata torkolatát és az azóta útjukba eső kis öblöket sem. Magellán, ha visszafordult volna Brazília felé, akkor már nem parancsok, hanem fogoly lett volna hazugsága miatt, ezért aztán lehetetlenné tette a visszatérést. Március 31-én zárt öbölhöz értek, és Magellán itt, San Julianban, a 49. szélességi fok alatt téli szállást rendezett be. A bor- és kenyéradagot lecsökkentette, tovább bőszítve a legénységet. (Ez később döntő lépésnek bizonyult, ugyanis kevesebb élelemmel nem tudtak volna átkelni a Csendes-óceánon.)
Az éjszaka leple alatt a spanyol kapitányok zendülést szítottak és megpróbálták átvenni a hatalmat. Magellán hidegvérűen és gyorsan cselekedett, leverte a lázadást. Egyik kapitányát kivégeztette; Juan de Cartagenát és egy lázító papot pedig a kietlen partvidéken magukra hagytak. A visszatekintő történeti értelmezés hajlamos a győzteseknek adni igazat, így ítélték meg Magellánt is. Ha vállakozása sikertelen marad, úgy a zendülők kivégzését egyszerű gyilkosságnak tekintették volna. Magellán mindenesetre példa lett az utódok számára. Francis Drake 57 évvel később szintén a San Julian öbölben került hasonló helyzetbe. Ismerte Magellán történetét, és ugyanígy járt el a zendülőkkel szemben.
Magellán flottája 4-5 hónapot töltött az öbölben. Ahogy a téli viharok enyhültek, a Santiago felfedezőútra indult. Balszerencsésen sziklának csapódott és elsüllyedt. Augusztus 18-án hagyták maguk mögött a San Julian-öblöt. Magellán kétnapi hajózás után, 1520. augusztus 20-án újabb két hónapi téli pihenést rendelt el. A sors fintora, hogy 300 napi hajózás után, alig két napra a céltól állt meg.
1520. október 21-én értek egy fehér sziklafokhoz, amelyről a kormányosok egyöntetűen állították, hogy ez csak egy, a norvég fjordokhoz hasonló mély bevágás, de Magellán ragaszkodott hozzá, hogy ezt az öblöt is alaposan bejárják. A következő expedíciókban tucatszám pusztultak el a hajók, Magellán mégis baj nélkül áthajózott a szoroson. Nem sietett, egy teljes hónapot szánt az alapos kutatásra, minden ágat gondosan átvizsgált. Itt kérte ki először Magellán kapitányai véleményét: elégedjenek-e meg ezzel az eredménnyel, vagy hajózzanak-e egészen a fűszerszigetekig? Magellán utoljára osztotta szét flottáját, az utolsó felderítő útra indultak, egyik csónakja megtalálta az átjárót a Csendes-óceánra, azonban legnagyobb hajója, a San Antonio nem tért vissza a keresésből, megszökött. (A sors újabb érdekessége, hogy ugyanitt Francis Drake egyik hajója szintén megszökik majd.) A San Antonio, mint a legtöbb élelmiszerkészletet szállító hajó elvesztése súlyos csapás volt, készleteik végzetesen megcsappantak.
1520. november 28-én felszedték a horgonyt és kifutottak a sosem járt új tengerre, a Csendes-óceánra.
Magellán halála
Kolumbusz harminchárom napig volt úton és már egy héttel a kikötés előtt vízben úszó fadarabok és madarak tudatták vele, hogy szárazföldhöz közelít. Ezzel szemben Magellán még száz nap után sem látta szárazföldnek nyomát sem. Faleiro számításai a távolságokról megdőltek, Magellán azt hitte, hogy már rég elhagyta Japánt, holott még csak a Csendes-óceán harmadánál járt. A tengerészek még az ökörbőr szíjakat is megették, amibe a vitorlaállványokat foglalták. A friss, vitamindús élelem hiánya miatt kitört a skorbut, 19-en haltak éhen, a megmaradt legénység egytizede. 1521. március 6-án érték el az első szigeteket, és március 17-én már biztosan tudták, hogy révbe értek. Magellán számítása szerint a Molukki-szigeteknek kellett volna lenniük, de valójában 10 fokkal eltértek északra, így a tévedés újabb felfedezéshez vezetett: teljesen ismeretlen szigetekre bukkantak, a Philippi-szigetekre. Magellán tettének érdemi része befejezést nyert, bebizonyította, hogy a Föld gömbölyű. Magellán hajójának másolata
Mivel Magellánnak nem volt elég embere, hogy megbízottakat hagyjon hátra, ezért minden sziget fejedelmével szövetséget kötött, keresztet és császári zászlót hagyott hátra. Magellán sosem nyúlt erőszakhoz, az új tartományok bekebelezését barátsággal és szerződésekkel érte el. A törzsfőnököknek tett ígéreteit mind betartotta. Vasfegyelmet tartott, de sosem kegyetlenkedett. Április 7-én érték el Cebu szigetét. A sziget rádzsája, Humabon kereskedelmi kapcsolatban állt mohamedán kereskedőkkel, kikötőjében vámot szedett, de mikor a mohamedánoktól hallott a vérszomjas fehér hódítókról, meghajlott Magellán előtt. Az európai fém 14 fontjáért 15 font aranyat cseréltek, Magellánnak szigorúan kellett matrózait rendre utasítania, hogy mindenüket el ne cseréljék aranyra, mert nem akarta, hogy a túlságosan nagy kereslet megsejtesse a bennszülöttekkel, hogy mekkora értéke van az aranynak. 1521. április 11-én Humabon rádzsa és családja is keresztény hitre tért. A királyné - négyszáz esztendővel megelőzve európai nőtársait - már ekkor pirosította ajkait és festette körmeit.
Magellánt átjárta a biztonság vallásos érzése, és ez a hit lett a veszte. Lehetetlen volt, hogy minden kis szigetet egyenként hódoltasson be, így Humabon katolikus nagyfőnököt akarta az összes többi főnök uralkodójává tenni. Katonai segítséget ajánlott neki a kis Maktan-sziget Silapulapu nevű rádzsájával szemben. Magellán pompás alkalomnak látta egy kis példaadásra, habár sem Humabon, sem kapitányai nem lelkesedtek az ötletért. Könnyelműen csak hatvan embert vitt magával a büntetőakcióra, pedig vihetett volna akár százötvenet is. Be akarta bizonyítani, hogy egy spanyol száz bennszülöttel is felér. A hatvan ember nem lett volna kevés Silapulapu ezerötszáz harcosa ellen, hiszen Cortez és Pizarro is négy-ötszáz emberrel győzött le százezer fős hadseregeket, ám a bozótos tengerpart Magellán ellen fordult.
1521. április 26-án partra szálltak Maktan-szigetén, de a térdig érő vízben kiszolgáltatottá váltak a parton várakozó lándzsás bennszülötteknek, ilyen távolságból muskétáik tüze sem ütötte át a fapajzsokat. Magellán megsebesült és a bennszülöttek lemészárolták, testét elragadták. Bár csupán nyolc embert veszítettek, de sebezhetetlenségük mítosza - ami Cortez és Pizarro sikerének titka volt - oda lett. Ahogy később Cook kapitány, úgy Magellán is szigetlakókkal folytatott küzdelemben vesztette életét.
Magellán diadala
A fehérek kudarcát látva Cebu királya cselt vetett, hogy megszerezze a spanyol hajókat. Ünnepségre hívta a tiszteket és a huszonkilenc partra szállt európait lemészárolták vagy foglyul ejtették. A hajókon maradtak inkább gyorsan elhajóztak, mintsem hogy váltságdíjat fizessenek fogoly társaikért. Magellán emléke a portugál világkiállításon, 1998
A 265 Sevillában tengerre szállt emberből már csak 115-en maradtak, legénység hiányában a Concepciont kénytelen voltak felgyújtani és hátrahagyni. Képzett hajósok nélkül vakon tapogatózva haladtak a szigetek között és kalózkodásba kezdtek. Végül egy kirabolt bárkán Ternatéból származó foglyot ejtettek, aki ismerte a fűszerszigetekig vezető utat. 1521. november 8-án kötöttek ki Tidore szigetén. A sziget törzsfőnöke elismerte a spanyol király fennhatóságát, és ellátta őket mindennel: fűszerrel, arannyal, élelemmel. Hazaindulás előtt kiderült, hogy a Trinidad nincs útra kész állapotban, javításra volt szüksége, így hátra kellett maradnia. A legénység egy része, 51 fő nem is bánkódott emiatt. Maradtak és a Csendes-óceánt áthajózva Panamába akartak eljutni. Tervük nem sikerült, portugál fogságba estek. A Victoria viszont Sebastiano del Cano kapitánnyal - aki részt vett a San Julian-öbölbeli zendülésben - és 46 emberével hamarosan útnak indult, hogy az Indiai-ócánon áthajózva, Afrikát megkerülve hazavitorlázzon. Nem használhatták a portugál állomásokat, mert megtudták, hogy Manoel király utasítást adott: Magellán minden hajóját el kell fogni, embereit rabságba kell vetni. Megállás nélkül kellett megkerülniük a Jóreménység-fokot.
1522. február 13-án hagyták maguk mögött Timor szigetét 26 tonna fűszerrel megrakottan. Öthavi élelmet raktak a hajóra, de só hiányában a hús rothadásnak indult és csak rizsük maradt. Újra kitört a skorbut. A Jóreménység-foknál viharba kerültek, elvesztették az első árbocot, és megrepedt a főárboc is. A tessék-lássék helyre hozott hajó így vánszorgott észak felé az afrikai partok mentén. Már csak harmincegyen voltak életben, amikor öt hónapi szakadatlan utazás után július 9-én elérték a portugál fennhatóság alá tartozó Zöld-foki szigeteket. Két-három napi élelemmel rendelkeztek csupán, így kénytelenek voltak cselhez folyamodni: Amerikából idesodródott, szerencsétlenül járt spanyol hajónak adták ki magukat. A csel majdnem bevált: a portugálok már ellátták őket élelemmel, már kijavították a hibákat, amikor fény derült a turpisságra. A Victoria - legénységének jó részét a parton hagyva, mindössze tizennyolc főnyi legénységgel - kereket oldott.
Itt, a Zöld-foki szigeteknél tette Pigafetta korszakalkotó felfedezését: a pontos naplójuk szerinti szerda helyett csütörtök volt a szigeteken, így kiderült, hogy a Föld forgását követve időt nyerhet az ember. Ez a felfedezés meglepte és fellelkesítette az egész művelt, humanista világot.
1522. szeptember 4-én megpillantották Cap Vicentét és szeptember 6-án, ahol a Guadalquvir San Lucar de Barrameda mellett a tengerbe torkollik, partot értek. Újtuk véget ért. A San Antonio árulói, kik annak idején hazafias tettel tértek haza, először megrémültek. Csak akkor nyugodtak meg, mikor kiderült, hogy Magellán halott és hogy del Cano a kapitány. Ő maga is a Magellán ellen zendülők között volt annak idején, és most ő aratott le minden dicsőséget. Del Cano átadott minden irományt a királyi udvarnak, de egyetlen sort sem, ami Magellán keze jegyét viselte volna. (Egyedül a Trinidad portugál kézre jutása révén maradt fent egyetlenegy, Magellán által aláírt okmány.) A Magellán által vezetett hajónapló eltűnt.
Magellán végrendeletéből egyetlen pontot sem teljesítettek, amit a Capitulation-ban kiharcolt, abból semmi sem lett. Felesége és két apró fia meghaltak az utazás 3 éve alatt, vérrokona nem maradt. Faleirot börtönbe vetették, mikor portugál területre lépett.
A bátor konkvisztádorok kevés hálát tapasztaltak királyaik részéről. Kolumbusz láncra verve tért vissza Sevillába, Cortez kegyvesztett lett, Pizarrot megölték, De Balboát, a Déli-tenger felfedezőjét lefejezték. Camoes, Portugália nagy harcosa és költője éveket töltött börtönben. A fűszerszigetek végül 305 ezer dukátért visszakerültek Portugália birtokába, a Magellán-szorost csakhamar rettegve kerülték veszélyei miatt, sőt, 38 évvel felfedezése után már úgy beszéltek róla, mint járhatatlan útról. (Így használhatta Drake, mint biztos menedéket, mikor a spanyol hajókat fosztogatta.) Magellán álma, a kelet felé vezető kereskedelmi út csak néhány cethalász és merész vitorlás által maradt használt, és amikor Wilson elnök 1913 őszén megnyitotta a Panama-csatornát, a Magellán-szoros végleg fölöslegessé vált.
