Zsinagógából tornaterem: a ceglédi zsidók tragédiája

2004. október 12.-Végső István-Múlt-kor

Cegléd az Alföld kapuja, történelme során volt már Dózsa György parasztseregének központja, majd Kossuth városa, a második világháború után a földosztással elégedetlenek `Földet vissza nem adunk!` tiltakozó megmozdulásának bölcsője. Cegléd kevéssé ismert múltjához szervesen hozzátartozik a ceglédi hatóságok fokozott antiszemitizmusa a zsidóellenes törvénykezés idején, mely jóelőre biztosította, hogy a 670 fős hitközség egykori imaházából tornacsarnok váljék.

Nyílt utcán a legritkább eset, hogy nem zsidó zsidóval menjen végig

Cegléd jó példája a helyi vezetők által gerjesztett és támogatott zsidóellenességnek. Pedig a zsidók betelepülése és hitközséggé szerveződése semmiben nem tért el az átlagos magyar példáktól. 1840-től laknak itt zsidók, akik leginkább az 1848/49-es események után jelentek meg nagyobb létszámban. 1855-ben már zsinagógát is tudnak építeni, és ezzel egy időben megalakul a hitközség is.

A XIX. század második felében a zsidók ceglédi népességen belüli aránya rohamosan nőtt, a századfordulón létszámuk meghaladta az ezer főt. Azonban a zsidók gazdasági és társadalmi emelkedése elleni uszítás az országban ekkor már közismert közírónak, Verhovay Gyulának lehetőséget jelentett arra, hogy országgyűlési képviselő választást megnyerje.

Az 1919-es ceglédi direktórium vezetői között több zsidó származású értelmiségi volt. A fehérterror nyílt antiszemitizmusa kegyetlenül elbánt velük. De a fehérterror Cegléden például azt is jelentette, hogy képviselőtestület a húszas évek elején egy időre kitiltották a zsidókat a strand területéről.

A településen igen erős tömegbázisra lelő magyar nemzetiszocialista csoportok utcai akcióikkal váltak ismertté. A városban uralkodó rossz hangulatról Erdei Ferenc szociográfus így írt: "Cegléd antiszemita. Csak németországi méretek alkalmasak annak a szigornak a felmérésére, amellyel itt a zsidóságot kezelik. (...) Nyílt utcán a legritkább eset, hogy nem zsidó zsidóval menjen végig. A városi képviselőtestületben állandó a kifakadás ellenük, s a házak falain a legváltozatosabb zsidó ellenes fölírások olvashatók nap-nap után. Van nyilaskeresztes párt is, de az antiszemitizmus nem ezek által szított düh: általánosabb annál."

Kitiltották a strandról a helyi zsidóságot

1938-ban a zsidótörvények előtt nem engedett Cegléd `nemes gréniuma` zsidó származású személyt a képviselőtestületbe. A helyzet a diszkriminatív törvénykezések után csak rosszabb lett, ugyanis a helyi képviselők több esetben saját ízlésüknek megfelelően értelmezték a törvényeket és rendeleteket. A zsidótörvényeket következetesen betartó ceglédi közigazgatás, két különleges esettel hívta fel magára a figyelmet. Az első 1942 nyarán történt, amikor az országos és megyei rendeleteket megelőzve és túllicitálva határozati úton újra kitiltották a strandról a helyi zsidóságot. A másik esetben pedig az országos kormányzat által preferált Vitézi Székkel szemben lépett fel, mikor azok helyi kisajátításra ítélt zsidó földeket a saját embereiknek akartak jutatni. Ezt a ceglédi városházi képviselők nem hagyták, hanem a ceglédi szegényparasztság és középosztály igénylői között osztották ki a földeket.

Izraelita vallású népesség száma és aránya 1910-1941 között

1910	1920	1930	1944
1121 fő	1017 fő	856 fő	669 fő
3,3 %	2,8 %	2,3 %	1,7 %

A szélsőjobb erősödését jelezte, hogy a Horthy korszak utolsó országgyűlési választásán a nyilasok jelöltjét Zsengelllér Gyula nyugalmazott csendőr századost választották meg Cegléden.

Az 1944-es megszállás utáni zsidóellenes rendeleteket a ceglédi rendőrség vezetője a körülményekhez képest emberséges módon, túlkapások engedélyezése nélkül hajtotta végre. Gyakran előre figyelmeztette a zsidóság vezető személyiségeit az őket érintő rendszabályra. A már az első zsidótörvény idején megindult kikeresztelkedési hullám a zsidók körében újra megerősödött.

A zsidók vagyoni és jogfosztása a gettósítással érte el tetőpontját. Cegléden Dr. Sárkány Gyula, a 25 éve hivatalban lévő polgármester a gettó felállítására 1944. május 8-án összehívott tanácskozás után három tervet terjesztett a Pest vármegyei alispán elé. Cegléd vezetői leginkább annak örültek volna, ha a zsidókat azonnal kitelepítik tőlük, de felvázolták egy drasztikusan kicsi, valamint egy nagy, a településen szétszórt gettó gondolatát is. Az alispán végül egy negyedik tervet javasolt, amit 1944. május 22-től kezdve a helyi csendőrség és rendőrség együttműködésével valósítottak meg. Ez a településen nem összefüggő, de kis méretű gettó megvalósítását eredményezte. Eszerint a több mint ötszáz főnyi zsidóságnak 237 lakásból és lakóházból 28 darab, sárgacsillaggal megjelölt házba kellett költöznie. Azonban az igen nagy szabad mozgásteret biztosító gettó nem sokáig maradhatott fenn. Felállítása előtt és után a német SS erők összesen 49 közösségi vezetőt szedtek össze, és szállítottak a bácstopolyai internálótáborba. A helyi közigazgatás, élén a polgármesterrel elutasította az együttműködést, a helyi nyilas szervezet emberei nyújtottak segítséget a németeknek.

Valószínűleg ismét csak a helyi nyilasok ténykedése miatt, a központi szervek leváltották Dr. Sárkány Gyula polgármester és dr. Fehérdy Albert rendőrfőtanácsost. Mindkettejükkel szemben az volt a vád, hogy angol és zsidóbarátság miatt nem megfelelőek posztjuk betöltésére. Ennek ellenére dr. Sárkány Hódmezővásárhelyen polgármesterként, míg dr. Fehérdy Gyöngyösön rendőrfőkapitányként folytathatta munkáját.

Ezek után június második hetétől a ceglédi zsidóságot sokkal rosszabb és minden előzetes elképzelésnél kisebb gettóba terelték. Tiltakozásképpen egy közismert zsidó házaspár öngyilkosságot követett el. A bevagonírozást a csendőrökön és rendőrökön kívül nyilasok is segítették.

540 ceglédi zsidót öltek meg és 130-an élték túl a holokausztot

A ceglédi zsidókat 1944. június 17-én a kecskeméti gyűjtőtáborba szállították, majd június végén Auschwitzba deportálták, ahonnan többségük soha nem tért haza.

A túlélők számáról annyi ismeretes, hogy 1944-ben az SS-ek által internált 49 személyből mintegy 40 fő tért haza. Az 1939 és 1944 között munkaszolgálatra elvitt 90 férfi közül, a Hadtörténelmi Intézet adatai szerint 70 személy nem jött vissza a frontról. A mintegy 530 deportált közül kb. 70, többségében nő élte túl a munka- és haláltáborokat, míg hozzávetőleg 460-an soha nem tértek vissza.
Ez azt jelenti, hogy az 1941-ben 670 fős ceglédi zsidó közösségből a vészkorszakban 540 zsidó halt meg, és csupán 130 fő volt a túlélők száma. A ceglédi imaházban, a mártírtáblára 525 áldozat nevét vésték fel. Az újjáéledő hitközség létszáma 1949-ben még 132 fő volt, ám Izrael megalapítása és az 1956-os forradalom leverése után többségük az aliját választotta.

A megcsappant létszámú hitközség kénytelen volt eladni a zsinagógát, amelyet az akkori ceglédi tanács vásárolt meg sport célokra. A mintegy félezernyi ceglédi holokauszt áldozat hiányát a helyi zsidó vallási közösség többé nem tudta kiheverni, és ma is a szomszédos Nagykőrös zsidó közösségével közösen tartanak istentiszteletet.

A ceglédi gettó

1944. május 22-től kezdve a helyi csendőrség és rendőrség együttműködésével nem összefüggő, kis méretű gettóba, 237 lakásból és lakóházból 28 darab, sárgacsillaggal megjelölt házba tereltek több mint 500 ceglédi zsidót.