2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Anna Frank mégis német volt

2004. október 8. 13:33

Rövid időn belül tárgytalanná válhat a vita, amely akörül bontakozott ki a közelmúltban Hollandiában, hogy adományozható-e posztumusz holland állampolgárság Anna Franknak.

A német belügyminisztérium ugyanis szerdán leszögezte: a második világháború alatt koncentrációs táborban meghalt zsidó kislány haláláig német állampolgár volt, mivel semmisnek tekintendő a náci Harmadik Birodalom idején hozott minden olyan döntés, amely állampolgárságától fosztott meg valakit. Így Anna tulajdonképpen nem vált hontalanná.


Holland parlamenti képviselők egy csoportja a napokban síkra szállt amellett, hogy Anna Frankot nyilvánítsák jelképesen holland állampolgárrá, miután a holland közvélemény egy televíziós műsor nyomán szembesült azzal a ténnyel, hogy Anna nem volt honfitársuk.

Anna Frank 1929-ben született Németországban, a Majna menti Frankfurtban, és 1933-ban menekült családjával az üldöztetés elől Amszterdamba. A német megszállás kezdetétől a család 25 hónapon házuk hátsó traktusában rejtőzködött, míg fel nem jelentették őket. Anna a Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban vesztette életét 1945-ben.

A berlini belügyminisztérium állásfoglalása egyébként mindazokra a német állampolgárokra vonatkozik, akiket a náci rendszer alatt megfosztottak állampolgárságuktól. Azok, akik ma is életben vannak, eldönthetik, hogy ismét fel kívánják-e azt venni. Azokra pedig, akik már nem élnek közülük, érvényes a megállapítás, hogy halálukig német állampolgárok voltak.

(Panoráma)

 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár