2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

560 éve halt meg I. Ulászló magyar király

2004. november 10. 12:00

A fiatal Jagelló-házi király megszegte a törökkel kötött békét, de az ellenük vívott csatában életét vesztette.

Az 580 éve, 1424-ben született uralkodó a lengyel Jagelló-házból származott, anyai ágon az Anjoukkal volt rokonságban. 1440-ben lépett trónra, 1440 júniusának végén koronázták meg. Négy évig uralkodott. Királlyá választásakor a magyar rendek két pártra szakadtak, ugyanis az egyik oldal, a Hunyadi-párt őt, míg a másik oldal az özvegy Erzsébettel az élen az utószülött Lászlót támogatta. Ez a konfliktus belháborút indított el az országban, amely a Hunyadiak győzelmével zárult. Uralkodásának éveit a török hódítók visszaszorítása, a honvédő harcok határozták meg. Ebben a küzdelemben nagy segítségére volt a híres hadvezér, Hunyadi János. A magyar seregnek sikerült visszaszorítani a török haderőket a Fekete-tengerig, de a várnai csatában, 1444. november 10-én - részben Ulászló meggondolatlansága miatt - vereséget szenvedtek, s a király is a csata harcmezején esett el. Ismeretlen helyen nyugszik.

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár