2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

75 éve halt meg Kunfi Zsigmond

2004. november 18. 14:45

A tanár, publicista, politikus a magyar szociáldemokrata mozgalom egyik legjelesebb képviselője volt.

A magyar szociáldemokrata mozgalom egyik legjelesebb képviselője volt, amikor 1918-ban a Nemzeti Tanács tagja lett. Ő volt a Károlyi-kormány munkaügyi- és népjóléti minisztere, a Berinkey-kormány közoktatásügyi minisztere, majd a Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztosa. A proletárhatalom bukása után Bécsbe emigrált, ahol az Arbeiter-Zeitung főszerkesztője lett. Politikai tevékenysége mellett széles körű publicisztikai, társadalomtudományi és műfordítói munkát végzett, Marx, Kautsky, Lassalle, France és Zola műveket fordított.

 

Kolozsvárott szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1907-től a Népszava helyettes szerkesztője, a szociáldemokrata párt vezetőségének tagja, a centrizmus legjelentősebb képviselője volt a magyar szociáldemokrata mozgalomban. 1908-14-ben a Szocializmus című folyóiratot szerkesztette. 1918-ban, az őszirózsás forradalom idején a Nemzeti Tanács tagja, majd a Károlyi-kormány munkaügyi és népjóléti, a Berinkey-kormány közoktatásügyi minisztere volt. A Tanácsköztársaság idején közoktatásügyi népbiztos és a párt vezetőségének tagja, a proletárdiktatúra felszámolását célzó szociáldemokrata szervezkedés egyik irányítója. 1919 júniusában kivált a kormányzótanácsból, majd a kommün bukása után Ausztriába emigrált, ahol a két és feles Internacionálét támogató magyar emigrációs csoport vezetője lett. Bécsben az Arbeiter-Zeitung főszerkesztője és a Világosság című magyar nyelvű lap szerkesztője volt. Cikkeiben bírálta a magyarországi szociáldemokrata pártvezetést, de fellépett a kommunista párt politikája ellen is. 1929. november 18-án lett öngyilkos.

 

 Irodalomtörténettel és esztétikával is foglalkozott. Széles körű publicisztikai, társadalomtudományi és műfordítói tevékenységet folytatott, fordított Marx, Kautsky, Lassalle, France és Zola munkáiból. Lefordította a Kommunista Kiáltványt (Ipolyi Tamás álnéven). Ideológiai munkáiban az I. világháború előtt Kautsky nézeteit képviselte, az emigrációban az ausztromarxisták felfogásához állt közel. Főbb művei: Toldy Ferenc (Bp., 1903); Jókai (Bp., 1905); A francia kultúrharc (Bp., 1905); Népoktatásunk bűnei (Bp., 1908); A másik út (Bp., 1911); Az általános választójog (Bp., 1912); Jaures, az emberiség és a szocializmus nagy halottja (Bp., 1915); Az angol világbirodalom (Bp., 1915); Proletárdiktatúra-poletárművészet (1919); Gyászbeszédek (Bécs, 1929). 

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár