2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

60 éve kezdődött a második világháború legnagyobb csatája

2004. december 16. 10:34

Belgium délkeleti részén, az Ardennek-hegységben 1944-45 fordulóján, hatvan éve zajlott le a II. világháború egyik legfontosabb csatája.

Korábban


Abdul-Jabbar, a történész

A Los Angeles Lakers és a Bucks egykori sztárja történelemkönyvet írt az ardenneki áttörés elfeledett fekete hőseiről.

Ekkor az Antwerpen elérésére indított német offenzívát a szövetségesek ellentámadása megakadályozta, majd a fasiszta túlerő csak átmenetileg tudta feltartóztatni a szövetségesek már közvetlenül Németország ellen irányuló támadását. 1944. december 16-án hajnalban kezdődött a német hadsereg utolsó jelentősebb ellentámadási kísérlete. A német részről csaknem 80 kilométeres fronton összesen 250 ezer katonát, közel ezer páncélost és 1900 ágyút vetettek be. Velük szemben a térségben, részben szétszórtan, mintegy 100 ezer fős amerikai erő igyekezett ellenállni, kezdetben kevés sikerrel.

 

Az ütközetre való megemlékezés keretében tegnap megnyílt "20 éves voltam 1945-ben, Bastogne-ban" c. kiállítás posztere

 

Végül azonban sikerült megállítani, majd visszaverni a hitleri csapatokat. Az összecsapásokban 120 ezer német és 80 ezer amerikai katona esett el, s bár a német hadsereg a nyugati fronton ezzel lényegében az utolsó erőtartalékait is felélte, több mint egy hónapon át így is sikerült feltartóztatni a második front felől vonuló szövetségeseket. Hadtörténészek szerint az Ardennekben megvívott csata jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy végül a szovjet hadsereg jutott el elsőként Berlinig.

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár