A küklopszok templomai Máltán

A régészek és restaurátorok mind rajtahagyták kezük nyomát a templomokon, így ezek az épületek sokat változtak az idők folyamán. Az őskori műemlékek, amiket ma láthatunk, ugyanúgy magukon viselik az eredeti, őskori épületek jellegzetességeit, mint a rajtuk elvégzett konzerváló és restauráló eljárások nyomait. Hogy megértsük a templomokat, szem előtt kell tartanunk, hogy történetük nem ért véget akkor, amikor réges-régen elhagyták őket, hanem felfedezésük óta számos és drasztikus változáson és feltáráson estek át, valamint ma is folyamatosan változnak.

 

Hagar Qimet először 1647-ben említi az irodalom, méghozzá Giovanni Francesco Abela Della Descrittione de Malta című munkájában, amelyben méretük miatt óriások művének nevezi az építményeket. Hagar Qim első képi ábrázolását Jean Houel, XVI. Lajos, francia király vésnöke végezte - munkáját 1787-ben adták ki. Ez a rajz megmutatja, hogy a terület nagy része föld alatt volt, de a nagyobb megalitek már akkor láthatóak voltak és érthetően magukra vonták a figyelmet, ez vezetett 1839-es feltárásukhoz. Az ásatásokat J.G.Vance hadmérnök felügyelete alatt végezték. A munka végeztével megörökítették a feltárás helyszínét, de mára mindössze egy rövid leírás maradt fent, amit 1840-ben a Malta Times-ban publikáltak, illetve egy valamivel részletesebb jelentés a leletekről, néhány, a romokat ábrázoló felvétellel kiegészítve, 1842-ből. A kőnyomatok és egy 1901-ben publikált fénykép szerint az első helyreállítási munkálatok ekkortájt kezdődhettek. Új oszlopokat állítottak fel a templomban, hogy három törött kőasztallapot alátámasszanak.

Hagar Qim alaprajza

1885-ben Dr. A. A. Caruana kiterjedt restaurációs programot indított a következő címmel: "A küklopsz művészet impozáns alkotásai eredeti formájukba állíthatók vissza" Ez erőteljesen megkérdőjelezhető, hiszen a mai napig nem tudjuk, hogyan is néztek ki ezek a műemlékek eredetileg, de akkoriban ezt a megközelítést alkalmazták az őskori építményekkel kapcsolatban. Ezeknek a munkáknak a részeként jókora területet tisztítottak meg az épületek előtt, ahogy azt az 1868-as és 1901-es fényképek összehasonlítása mutatja. A romok Vassallo által készített rajzait 1886-ban, Caruana jelentésében publikálták. Az alaprajzon különböző színekkel jelezték az akkoriban feltárt, a restaurált, és a Caruana által a műemlék, későbbi helyreállításra kijelölt részeit. Az alaprajzon számos, akkoriban talpra állított megalit is szerepel. Vassallo homlokrajzokat is készített, például az egyik külső falfülke kis terméskövekből helyreállított hátsó faláét. Vassallo munkája elárulja, hogy terméskő falakat emeltek a templom elő- és hátsóudvara köré. Caruana szerint ezeket az ősi alapzatra építették.

Dr. Ashby bronzportréja

1910-ben, a Római Brit Iskola, Dr. Thomas Ashby irányítása alatt, ásatásokat és kiterjedt restaurációs munkálatokat végzett a helyszínen. A bejárat előtt heverő kőlapokból kialakították a homlokzat felső sorát, valamint találtak egy nagy kőlapot, amelyet a főbejárat szemöldökgerendájának véltek. A három, korábban Vance által alátámasztott kőasztallapot cementtel kijavították, és az alátámasztásul szolgáló oszlopokat egy-egy modern globigerina kőtömbre cserélték, amelyek mind a mai napig láthatók. Több megalitet is újra felállítottak (a legtöbbet Caruana tervei szerint) és még számos egyéb javítást is végeztek cement segítségével. Ashby jelentése nem részletezi az összes módosítást, és nincs rendelkezésre álló információ a felhasznált anyagokról sem, de mivel a javítások legtöbbje ma is látható, úgy tűnik, hogy széleskörűen alkalmazták a portland cementet.

 

1948 és 1950 között nagymértékű restaurációs munkálatokat folytattak Dr. Baldacchino irányításával, aki akkoriban a Múzeumok Minisztériumának vezetőjeként funkcionált. 1948-ban, a homlokzat előtt végzett tisztogatás felszínre hozott néhány kőtömböt, az oszlopok alapzata mellől. 1949-ben az Ashby által helyreállított kőlapot a bejárat fölé helyezték szemöldökgerenda gyanánt. 1958-ban ez a kőlap megrepedt és bronz rögzítőlécekkel kellett kijavítani. Mára újabb repedések jelentek meg rajta. A homlokzaton két újabb kősort építettek újjá. Ezeknek a kőtömböknek az eredete ismeretlen, de valószínűleg az eredeti maradványok közül valók. A homlokzat sarokkövét cement és globigerinapor felhasználásával rekonstruálták. A Caruana által emelt terméskő falakat, amelyeket állítólag az eredeti alapzatra építettek, lebontották, mert az Ashby által vezetett ásatások azt mutatták, hogy azok valójában nem léteztek.

 

A Múzeumok Minisztériumának 1984. évi jelentése fontos restaurációs munkákat említ, de nem szolgál bővebb információval, hogy ezek mit takartak. Egy olasz író, Sergio Vannucci által a templomok megőrzéséről írt cikk megemlíti, hogy ekkoriban Hagar Qimnél restaurációs munka folyt, amely keretében mészalapú vakolattal vonták be a templom ajtófélfáit és két másik megalitet. A helyszínen végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy cementet használtak ezekhez a javításokhoz.

1993-ban további restaurációs munkákat végeztek Hagar Qim egyik szentélyében: Többek között egy vasrudat is kicseréltek, amely egy megalit két részét tartotta össze két bronz csapszeggel. A bronz helyére vas került, mert ez kevésbé károsítja a megalitet, a cement helyére, pedig víz alatt kötő mész, mert ez utóbbi anyag tulajdonságai közelebb állnak a kőéhez, mint a cementé, így kevesebb kárt tesz a romokban. Ezen kívül egy kőlapot felállítottak és ólomékeket vertek alá, hogy biztosítsák a stabilitását. 1998 novemberében, egy heves esőzést követően a hármas és ötös számú szentély közötti fal összedőlt. Az okok vizsgálatát követően lehetségessé vált az elmozdult megalitek eredeti helyükre való visszaállítása, bár egy modern globigerina tömbökből készült pillérrel kellett az egyik teljesen szétmállott megalitet pótolni.

 

Mindez jól illusztrálja, mennyire nehéz összerakni a helyszínen végzett munkálatok teljes képét, ha szegényes, sőt olykor ellentmondó források vannak csupán. Még ennél is nagyobb baj, hogy a közelmúlt éveinek munkáiról sincsenek kielégítő feljegyzések. Alapvető probléma a helyszín történetének kinyomozásával kapcsolatban a beavatkozásokról szóló adatok hiánya, melynek következtében nehézséget okoz annak megállapítása, hogy mi eredeti és mi helyreállított, valamint, hogy a restaurációs munkák mennyire tartották magukat az eredeti állapotokhoz. Szerencsére akadnak grafikus források, mint a festmények és fényképek, amelyek felbecsülhetetlen értékűek a restaurálás folyamatának és kiterjedésének azonosításában. Mára már nyilvánvalóvá vált, hogy az őskori templomok újabb keletű történelmének tanulmányozása nélkülözhetetlen őstörténelmünk anyagi bizonyítékának, és maguknak az őskori építményeknek megértéséhez.

 

Forrás:
Katya Stroud: A New Look at The Old Temples, 2004