2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Churchill és a Szent Pál székesegyház

2004. december 10. 10:00

Felújították a Szent Pál székesegyház nyugati homlokzatát, mely a britek szerint a Blitz egyedülálló szimbóluma, ugyanis szinte érintetlenül vészelte át a bombázásokat. Ezzel párhuzamosan alig egy héttel ezelőtt adták át ugyanitt a bronzból és acélból készült Churchill-emlékművet.

A felújított homlokzat

A Szent Pál katedrális nyugati homlokzatát 18 hónap alatt restaurálták 5 millió fontból. A felújítás annak a 40 millió fontos projektnek a része, mely az egész templom rendbe hozatalára irányul, és melyet a székesegyház 300. évfordulójára, 2008-ra szeretnének befejezni. A mostani munkálatokat a néhai milliárdos, Sir Paul Getty adományából végezték el. Lecserélték az erodálódott köveket, kicserélték a teljes nyugati homlokzati lépcsősort, és restaurálták a tornyokat, az órákat és a harangokat is. A jövőbeli fagykárosodások elkerülése végett a tisztításokat szárazanyaggal végezték, nem pedig vízalapú szerekkel, így reményeik szerint a következő 75 év során nem kell újabb rekonstrukciót végezni. A felújítás keretein belül jövő nyárra készülnek el a belső térrel, melyhez kapcsolódva befejezik a keleti homlokzat és a dómkupola felújítását is. Mikor mindezzel végeztek, utolsóként a déli homlokzatot újítják majd fel. A projekt teljes költsége azonban még hiányos: mintegy 9 millió fontra van szükségük, hogy mindent befejezhessenek.

 

Churchill temetése
1965-ben

A nagyszabású felújításokhoz kapcsolódva adták át november 30-án a Winston Churchill 130. születésnapjára való megemlékezésen az acélból és bronzból készült emlékművet. Az emlékkapu 260 ezer fontból készült, James Horrobin kovácsmester tervezte és készítette Somersetben, és Churchill életének meghatározó eseményeit ábrázolja. Horrobin szerint "a kapu a békét szimbolizálja, s ez illik Churchill törekvéseihez is."

A Szent Pál székesegyházban a brit királyi család tagjain kívül három személy állami temetését bonyolították le: Wellington, Nelson és Churchill szertartására került itt sor. Churchillt halála után az Oxfordshire-i Blandonban temették el, anyja sírjához közel. A Szent Pál székesegyház szóvivője, John Moses szerint "a katedrálisban ahol nemzetünk nagy hőseire is emlékezünk, mindenképp teret kell biztosítani a 20. századi brit történelem legnagyobb vezetőjének is." A három tonnás emlékmű felavatását Kent hercege vezette, és a Churchill-család tagjai is jelen voltak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár