Új brit törvény a szabad információkezelésről

2005. január 6.-Múlt-kor

Titkos dokumentumok váltak elérhetővé január elsején az információszabadságról szóló törvény értelmében Nagy-Britanniában.

A szabad információkezelés

A Public Record Office
épülete Londonban

A 2000-ben meghozott információszabadságról szóló törvény értelmében az Angol Nemzeti Levéltárban(National Archives - Public Record Office) 2005. január elsején mintegy 50 ezer  iratot feloldottak a titkosítás szabályai alól. A 30 évre titkossá és szigorúan titkossá minősített köziratok nyilvánossá tétele nyomán az angol történelem elhallgatott részletei ismerhetők meg. (Ezt a rendelkezés a Freedom of Information Act címmel az interneten is elolvasható) .

 

Az alkotmányos ügyekkel foglakozó miniszterasszony, Ashton bárónő szerint a törvény leginkább a modern korral foglalkozó történészek munkájára lesz hatással. Egész mostanáig egy nemrégiben történt esemény kutatásakor vagy a résztvevőkkel felvett interjúk alapján lehetett dolgozni, vagy ki kellett várni a 30 évet. A teljes szabadság azonban nem lehetséges: a törvény nem tesz megtekinthetővé minden dokumentumot, ugyanis a levéltári törvény mellett figyelembe kell venni például az Adatvédelmi törvény intézkedéseit is (az érdeklődők a BBC mellékletében). Így minden kritika és tiltakozás ellenére nem hozzák nyilvánosságra az iraki háborúval kapcsolatos anyagokat sem. Ashton bárónő szerint idén tavasszal az Angol Titkosszolgálat és Hírszerzés 1870 és 1939 közötti, a megalakulásra és a korai évekre vonatkozó anyaga is elérhetővé válik majd.

 

Az 50000 akta életkora 7 és 29 év közé tehető, és többségük a kötelező 30 éves titkosítás után sem került volna nyilvánosságra. Miért is? Az akták közül a válogatott, és a súlyos titkok témák iratainak jelzetei és témái  a Levéltár oldalán is megtekinthetők.

Szigorúan titkos események

A dokumentumok közül a legnagyobb érdeklődést a brit hadsereg aktái váltották ki, melyekből kiderült, hogy az újoncokat az 1950-es évektől az 1980-as évekig etnikai szempontok alapján válogatták , azaz titkos lajstromba vették és osztályozták a jelentkezőket. Egy másik iratcsoportban az 1984-85-ös bányászsztrájk idején sztrájktörőnek minősített munkások számára biztosított katonai védelem részletei olvashatók.

 

A Public Record Office
Kew-i épülete

Érdekesség az az akta, melyben a védelmi minisztérium a jövőben megépítendő Csalagút beomlasztására dolgozott ki terveket, hogy egy lehetséges krízishelyzetben ezzel is az inváziós lehetőségek számát csökkentse. A minisztérium munkatársa, 1974. februárjában a következőképp nyilatkozott a tervezetről: "Az alagútban végrehajtott atomrobbantás nem csak az alagutat pusztítaná el, hanem a bejáratokat és azok környékét is széleskörűen megsemmisítené". Az 1994-ben átadott alagút esetében azonban egy jóval kisebb hatásfokú katasztrófa is beláthatatlan következményekkel járhat: a nemrégiben történt alagúttűz miatt a csatorna alatti átjáró például szinte teljesen használhatatlanná vált.

 

Találhatunk dokumentumokat minden más létező témában is: a hidegháború titkairól, az északír kérdésről, és közel 30 aktát szabadítottak fel a kormányzat UFO-król fenntartott anyagából is. A börtönökről közzétett anyagból megtudható, hogy miért és hogyan szökött meg a Durhami börtönből John Roger McVicar 1968-ban, és miért nem sikerült őt sokáig kézre keríteni. Elolvasható, hogy 1975-ben miként sikerült a BBC-nek a Porridge című tévésorozat egy epizódját egy börtönben leforgatni. Más dokumentumokból kiderül , hogy Jack Straw külügyminiszter 1974-ben majdnem lemondásra kényszerült,  illetve hogy James Callaghan miniszterelnök 1976-ban nem akart a Downing Street 10. szám alá költözni, inkább a külügyminiszteri lakásában, a Carlton Gardens 1. szám alatt lakott, és semmilyen követelésre sem volt hajlandó London déli részére költözni.

 

Nyilvánosságra kerültek azok az akták is, melyeket a második világháború során német hadifogolytáborokban raboskodó foglyok írtak. Köztük volt például Donald Pleasance, angol színész is, aki a Királyi Légierő (RAF) tisztjeként esett fogságba, majd aztán "tapasztalatait" az 1963-ban készült Nagy Szökés című filmben kamatoztathatta. A hadifoglyok iratai legkegyetlenebb táborok, például Colditz mindennapjaiba is betekintést kínálnak. A hazatérő foglyoknak 20 kérdéses űrlapot kellett kitölteni, melyben kivégzéseket, kínzásokat, szökési kísérleteket és szabotázsakciókat illetve az ellenséggel kollaborálónak gyanúsított foglyokat neveztek meg. A közel 172000 hadifogoly fele, azaz közel 80000 fő ki is töltötte ezeket a kérdőíveket, melyek azonban szigorúan titkos minősítéssel egész mostanáig a Kew-ban található levéltár egyik raktárában voltak.

A vécépapír - háború

A közzétett dokumentumok egyik különlegesen extrém fejezetét a közigazgatás vécépapír ügye jelenti, mely több mint 18 éven át húzódott. Sir John Pilcher fenekét áldhatják a brit közalkalmazottak - már akik a puha vécépapírt szeretik -, ugyanis az ő aranyerének köszönhető, hogy London - idővel - szakított a keményebb vécépapírral.  Az állami szolgálatban lévő britek vécépapír-ellátásában az öles változás hátterét a minap közzétett kormányjelentés leplezte le. Pilcher brit nagykövetként szolgált Ausztriában 1963-ban, amikoris orvosa aggodalmát fejezte ki a brit pénzügyminisztériumnak írt levelében a súrlódás miatt, amely Pilcher alfele és az akkoriban használatos kincstári vécépapír között lépett fel reggelente. A levél hatására kiderült, hogy azért durva a közalkalmazottak munkahelyi vécépapírja, mert olcsóbb, mint a puhább.  

 

Sok víznek kellett azonban még lefolynia az angol vécéken, míg az állami ellátás áttért a puhára. A hetvenes évekre már nem verte annyira fogához a vécépapír-árkülönbségből nyert garast a brit államkassza, mert hogy egyre kevésbé volt drágább a puha, de még mindig a kemény dívott az állami vécékben. Az 1980-as esztendő viszont a puha mellett tette le a garast, mert higiénikusabbnak nyilvánítatott járványtani szakértők által a lágy, mint a durvább, és rá egy évre végre áttért a brit állam a puha ellátásra. Pilcher orvosának levele után tehát 18 évnek kellett még eltelnie a sikerig, vitathatatlan viszont, hogy a nagykövet feneke volt az úttörő a keménytől a puháig vezető brit állami vécépapír-ellátás aranyerektől rögös ösvényén.  

 

(MTI - Panoráma)