2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Boldog Özséb, a pálosok alapítója

2005. január 20. 11:41

A katolikus pap, az egyetlen magyar szerzetesrend alapítója 805 éve született, és 725 éve hunyt el.

Pappá szentelése után idővel az esztergomi káptalan tagjai közé iktatták. A tatárjárás után lemondott kanonoki tisztéről, vagyonát szétosztotta, majd a rengetegbe vonult (1246). Szántó falu mellett egy barlangrendszer közelében tűzte le a szent keresztet, in Cruce salus - Keresztben az üdvösség - jelszóval. (Rendjét ezért hívták még Mátyás korában is A szent kereszt testvéreinek. 1250-ben a hegyekben élő remetékkel Pilisszentlászló határában, a kesztölci völgy felett kis templomot építettek a szent kereszt megtalálásának emlékére, majd Özséb megalapította első kolostorukat. Ő dolgozta ki a Remete Szt. Pálról elnevezett új szerzetesrend alapszabályát. 1262-ben Rómában - Aquinói Szt. Tamás közbenjárására - elnyerte IV. Orbán pápa jóváhagyását a magyar rend működéséhez. Ezután ő lett az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend első rendfőnöke. Később a Pilis hegyvidékét a török feldúlta; a monostor helyét a régészek 1960 után tárták fel. A Pálosoknak a világ különböző országaiban tizenegy házuk van, Lengyelországban ők gondozzák a híres czestohowai kegyhelyet. 

 

(MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár